Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint

Szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat a debreceni CATL akkugyár félkész üzemében – közölte a megyei kormányhivatal az RTL Híradóval.

Az eset előzménye, hogy Tárkányi Zsolt, a Tisza helyi képviselője a múlt héten posztolt fotókat a Facebookon, amelyeken veszélyes anyagra figyelmeztető matricákkal ellátott hordók láthatók, amelyeket egy fémkordon vesz körül. A veszélyes anyagokat a csarnokban és a szabad ég alatt is tárolhatták. Ezzel összefüggésben az RTL szerint egy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő még február elején. A nő zsibbadást, szédülést érzett.

A CATL először tagadta, hogy mérgezés történt volna, de pár nap múlva Tárkányi közzétette a mérgezésről szóló belső vizsgálat dokumentációját, amelyben heveny mérgezésről írtak. Ezután Tárkányi szerint megpróbálták elszállítani a veszélyes anyagokat kamionokkal és egy sátorba rejteni őket.

A kormányhivatal most arról tájékoztatta az RTL-t, hogy Tárkényi posztjai előtt már napokkal helyszíni szemlét tartottak a gyár területén, és szerintük is illegálisan raktározott a CATL tárolták az anyagokat. Megtiltották, hogy engedély nélkül használják az épületet, és környezetvédelmi eljárás is indult.

Tárkányi hétfőn arról posztolt, hogy hétfőtől minden dolgozó telefonját lefóliázzák, a lépésnek az az oka, hogy ne készülhessenek bizonyítékok a naponta elkövetett szabálytalanságokról – írta posztjában Tárkányi Zsolt. Hétfő reggel azonban „a beléptetés botrányba fulladt, a bátor debreceni dolgozók nem voltak hajlandók engedelmeskedni, így a cég végül elállt a vegzálástól.”

Kapcsolódó
Debreceni tiszás jelölt: egy kínai vendégmunkás nagy magasságból lezuhant a debreceni CATL-ben

Egy videón látszik, hogy mentőhelikopter érkezik a gyár területére.

The post Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest