Szabó Balázs: Kell egy pofon Európának

„Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva” – állítja cégvezetőkkel folytatott beszélgetései alapján Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója a Bázishatás második részében. A túlszabályozottság, a tagoltság azonban nem magyar specifikum, egész Európa szenved ettől. Vendégünk egy felmérést idéz, amely szerint az Egyesült Államok teljesítményére is jótékony hatást fejtett volna ki, ha nem államokra tagoltan létezne, az Európai Unióra pedig ez hatványozottan igaz.

Ami az európai közösséget illeti, szerinte kell egy pofon, egy sokk, ami észhez téríti Európát, hogy elinduljon egy változás az eddigi politikájához képest. Ilyen értelemben a francia belpolitikai események is kijózanítóan hatnak, vagy a háború eszkalálódása eredményezhet hasonlót, de változás szükségszerűsége szerinte nem kérdés.

Szabó Balázsnak vannak kétségei afelől, hogy jövő év első felében egyáltalán elindul-e a jegybanki kamatcsökkentés, lát ugyanis arra utaló jeleket, hogy nem szabadulunk meg egykönnyen az inflációs rémtől. Ennek oka az államilag ösztönzött költekezés lehet idehaza és külföldön.

Vendégünk szerint november után is élni fog az árrésstop. Arról is beszéltünk, hogy a választás után is velünk marad ez a politikai termék, amennyiben az Orbán-kormány megőrzi hatalmát.

A befektetési szakember szerint irracionális hozamelvárások jellemzik a magyar befektetőket, akik az elmúlt években hozzászoktak a magas hozamokhoz, és előre tekintve is ezt várják el. Beszéltünk arról is, hogy a mostani időszak jó beszállási pont-e a piacokon: arra hívta fel a figyelmet, hogy minden eszközt vesznek, hasítanak a piacok, legyen szó aranyról, részvényekről, kötvényekről, ami ellentmond a piaci törvényeknek, nem fenntartható. „Nem jön ki a matek” – mondja erről a Bázishatás vendége.

És amiről beszéltünk még a műsorban:

  • mit gondolnak az ügyfeleik a magyar gazdaság állapotáról?
  • Mi a lengyel siker titka?
  • Kiket céloz a jegybank az alapkamat tartásával?
  • Miért pusztító az inflációs várakozások magas szinten ragadása?

Bázishatás

Műsorunkban Baka F. Zoltán kérdezi négy állandó szakértőnk egyikét. Első vendégünk Simor András volt jegybankelnök volt. Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója után Lakatos Péter, a Videoton társtulajdonosa, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke és Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája érkezik majd stúdiónkba.

The post Szabó Balázs: Kell egy pofon Európának first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest