Miután az Egyesült Államok és Izrael légioffenzívát indított február végén Irán ellen, az iszlám köztársaság rakéta- és dróntámadásokat indított Izraellel szemben, valamint az Öböl-térségben található amerikai katonai létesítmények ellen is. Mindkettő halálos áldozatokkal és sebesültekkel járt. De célpontjaik között nem csak a támadó országok objektumai voltak.

Az eszkaláció a cél

A háború első napjaiban – noha napi támadásaik száma azóta jócskán lecsökkent – Irán több mint kétszer annyi ballisztikus rakétát és körülbelül hússzor több drónt lőtt ki a Perzsa-öböl menti államokra, mint Izraelre.

Irán megtorló csapásai érintették, érintik Jordániát, Szíriát, Irakot, valamint mind a hat Öböl menti országot (Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot, Ománt és Bahreint) is. Ráadásul úgy, hogy utóbbiak a háború előtt megtiltották Washingtonnak az országaikban található amerikai támaszpontok és légterük használatát az Irán elleni támadó műveletekhez.

„Az eszkaláció Irán célja” – nyilatkozta lapunknak Joós Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Globális és Fejlődéstanulmányok Tanszék egyetemi tanársegédje. Szerinte egyrészt

Irán mindig is tudta, hogy egy ilyen háborút konvencionális úton nem tud megnyerni az Egyesült Államok és Izrael ellen.

Másrészt fizikai okai is vannak a támadásoknak: az Öböl menti államok közelebb vannak, mint Izrael, másrészt nincs is olyan hatékony légvédelmük, mint Izraelnek, könnyebb célpontok, és kérdéses volt az is, hogy visszatámadnak-e. Irán célja, hogy a régióban minél nagyobb káoszt okozzon, minél szélesebb körű legyen a konfliktus, minél több fél érdeke sérüljön, és ezért minél több helyről érkezzen nyomás a Donald Trump vezette amerikai adminisztrációra. Az irániaknak nincs is nagyon más hatékony eszközük, mint a rakétáik és drónjaik, amik viszonylag alacsony költségek mellett a lehető legnagyobb hatást képesek elérni.

Az érintett civil repülőterek és szállodák olyan országokban találhatók, amelyek a térségben Trump legközelebbi szövetségesei, és amelyek arra építettek, hogy biztonságos kikapcsolódást biztosítanak a turistáknak, biztos helyszínül szolgálnak vállalkozásoknak, ingatlan-befektetéseknak.

Globális hatás

A másik cél az eszkalációval az egész konfliktust globális szintre terjeszteni, ezáltal drágává tenni. Ott visszavágni az Egyesült Államoknak, ahol a legjobban fáj

– mondta Joós azzal kapcsolatban, hogy a Hormuzi-szoroson át folyó kereskedelmi közlekedés leállítása, az olaj- és gázkitermelés támadása magasabb üzemanyagárakat, alacsonyabb tőzsdei hozamokat, emelkedő inflációt jelenthet az amerikaiaknak is, így szélesebb külföldi és belföldi nyomás is nehezedhet Trumpra. Ez az év vége felé tartandó amerikai félidős választásokra tekintettel azzal fenyegethet, hogy borulhat Trump törvényhozási többsége. Az amerikai közvélemény már így is nagyobb arányban elutasítja, mint támogatja a háborút.

Irán a héten azt állította, a nem ellenséges hajókat újra átengedi a Hormuzi-szorosan, ugyanakkor a gazdasági bizonytalanság ettől nem szűnik meg a térségben. Nem tudni, kit tekintenek ellenségnek – mondta lapunknak a Közel-Kelet szakértője.

Nem arról van szó, hogy Irán, amerre lát, lő, hanem ez egy tudatosan megtervezett stratégia, amelynek ironikus, de inkább tragikus része az, hogy az iráni vezetés pontosan azt teszi, amit korábban megígért, illetve amit sok amerikai és európai szakértő és politikus is előre jelzett: ha az USA és Izrael a támadás mellett dönt, akkor Irán kiterjeszti a konfliktust az egész régióra.

A térségben egy globális hatású regionális háború alakult ki, amely megzavarja az olaj- és pénzügyi piacokat, az ellátási láncokat, a tengeri kereskedelmet és a légi közlekedést. A tengeri blokád miatt a világ olaj- és a cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításának egyötöde leállt, az olaj és a földgáz ára az egekbe szökött, mivel a kitermelés, a tárolás és a szállítás is megnehezedett, bizonytalanabbá, ezáltal költségesebbé vált.

• Kína a tengeri úton szállított nyersolaj valamivel több mint felét a Közel-Keletről, ennek körülbelül negyedét pedig Iránból importálja.
• Japán olajszükségletének több mint 90 százalékát a szoroson keresztül importálja;
• Dél-Korea nyersolajimportjának mintegy 70 százaléka a Közel-Kelettől függ – írta a New York Times.
• Az európaiak is kitettek az Öböl-térség LNG-szállítmányaitól.
• Sok nyersanyagot, például az alumínium nagy részét a Hormuzi-szoroson át szállították.
• Jelentős mennyiségű élelmiszert ment itt át az afrikai országok felé, és a mezőgazdasághoz szükséges műtrágyának is fontos kereskedelmi útvonala ez.

Kiszámíthatatlan kimenet

Joós szerint fontos látni, hogy „az Öböl menti monarchiákra sokszor homogén egységként szoktunk tekinteni. Bizonyos kérdésekben ugyan nagyjából megegyezik a véleményük; például elítélik az iráni támadásokat, nem érdekeltek abban, hogy Irán nukleáris fegyverre tegyen szert, illetve üdvözölnék, ha Teherán valamilyen módon csökkentené a rákéta arzenálját, azonban más kérdésben eltérő álláspontot képviselnek. Nem feltétlen csak az iráni vezetéshez fűződő kapcsolataikban, hanem akár az izraeli-palesztin konfliktusban, amely nyilvánvaló módon fontos részét képezi a mostani háború kontextusának.”

Igaz, tette hozzá az ELTE TáTK tanársegédje, egyikük sem akarta a háborút, sőt, amikor Trump a 2025 decembere és 2026 februárja között lezajló iráni tüntetéshullám idején belengette az amerikai katonai beavatkozást, ezek az államok már akkor ellenezték ezt a lehetőséget. „Valószínűsíthető, hogy próbáltak diplomáciai lépéseket tenni Washington irányába annak érdekében, hogy lebeszéljék erről az elnököt.

Mindezekből fakadóan az Öböl-államok abban lennének érdekeltek, hogy egyrészt minél hamarabb véget érjen a háború, másrészt egy alapvetően politikai szempontból stabil Irán maradjon fenn, ha mással nem, akkor a jelenlegi iszlamista vezetéssel.

Joós szerint az iráni vezetés azzal kalkulált – mostanáig úgy tűnik, helyesen –, hogy ezek az Öböl menti országok katonailag nem csatlakoznak a támadásokhoz, „az Egyesült Államok Izraelhez fűződő viszonya miatt, illetve azért, mert ezeknek a társadalmaknak a túlnyomó többsége nyilvánvaló módon egyfajta szolidaritást érez a palesztinokkal, és elítéli az izraeli katonai akciókat, az atrocitásokat Gázában és Ciszjordániában”.

Ha ezeknek a monarchiáknak a vezetése úgy döntene, hogy az USA és Izrael mellett belép a háborúba, akkor ez jelentős ellenérzéseket válthatna ki, demonstrációkhoz vezethetne. Az, hogy mi lesz a térségben, a szakértő szerint

abszolút kiszámíthatatlan.

Leginkább azért, mert nem tudni, mi Washington célja”. Eleinte arról volt szó, rezsimváltás, Ali Hameneit – és számos más vezetőt – meg is gyilkoltak, de a háború továbbra is folyik, a rendszer sem omlott össze. „A nukleáris kapacitások lenullázásának céljának emlegetése pedig azért problematikus, mert azokat már a tavalyi, 12 napos háború során – Donald Trump elmondása szerint – rendkívül komoly csapások érték”.

Bizalmatlanság

Trump arról beszélt az utóbbi napokban, tárgyalások indultak Iránnal, Teherán viszont folyamatosan tagadta ezt. Ettől még mind a kettő verzió lehet valós. Alapvető érdekeik alapján nyilatkoznak. Illetve az is lehet, hogy közvetve tárgyalnak, ahogy történt ez a háború előtt Omán közvetítésével, vagy mikor korábban a felek Bécsben tárgyaltak az iráni atomprogramról.

Irán arra is hivatkozik, hogy amikor tárgyaltak az Egyesült Államokkal, az megtámadta őket, így volt ez tavaly és idén is. Amikor pedig megállapodtak, azt Trump egyoldalúan felrúgta. „Az iráni vezetés részéről tehát gyakran felmerül a kérdés: mi a garancia arra, hogy Donald Trump vagy az utódja nem így jár majd el a jövőben is?” – emlékeztet a szakértő.

A háború szörnyű pusztítása mellett e konfliktus legnagyobb tragédiája az, hogy Trump a diplomáciát is megbombázta. A kérdés az, hogy vajon a konfliktus a közeljövőben visszaterelhető-e a diplomácia mezejére, van-e esély érdemi és tartós megállapodásra, illetve hogy a háborús felek nem csupán időnyerésre és erőgyűjtésre használják-e a tárgyalásokat. Én ebben látom a fő kihívást

– jelentette ki Joós.

Felmerült az is, hogy addig tart a háború, míg Irán képes az ellenállásra. Azt azonban nem tudni, mennyi drónjuk, rakétájuk van, amelyek ráadásul viszonylag olcsón, könnyen elkészíthetők. Az iráni Forradalmi Gárda szóvivője azt állította, hat hónap nagy intenzitású háborúval számolnak, és az újabb rakétáik és drónjaik nagy részét még nem vetették be. Az USA-ban inkább politikai ára lehet a háborúskodásnak, például egy gyenge félidős választási eredmény.

Az iráni rezsim szempontjából ilyen tét nincs, „a háború kitörése után kijelentették, hogy a túlélésért küzdenek, ami akár bizonyos mértékben össze is kovácsolhatja a társadalmat, ez pedig nyilvánvalóan segítheti a rezsim korábban megtépázott támogatottságának ideiglenes megerősítését. Ráadásul azt is látni kell, hogy Irán kül- és biztonságpolitikai gondolkodásában – változó mértékben és formában – tulajdonképpen már az 1979-es forradalom győzelme óta fontos szerepet kap az a meggyőződés, hogy az Egyesült Államok valamikor támadást indít ellene. Ezért a védelmi stratégiáját is ennek fényében fejlesztette ki, és jelenleg úgy látszik, hogy a rendkívül jelentős személyi és infrastrukturális veszteségek, illetve a civil áldozatok ellenére az amerikai–izraeli csapásokkal sikeresen fel tudták venni a versenyt”, mondta Joós, aki idézte az MI6 brit hírszerzés korábbi vezetőjének minapi nyilatkozatát is. Sir Alex Younger szerint úgy két hete már

»Irán kezében van az irányítás”. Pontosan az történik, amire Irán számított.

Követeléseik egymással szemben kibékíthetetlenek – például Irán nem hajlandó a rakétaprogramjának véget vetni, az USA nem hajlandó a régiós bázisait felszámolni. Washington régiós szövetségeseinek is más-más az érdeke, Izrael egyértelműen rezsimváltást akar (bár azt nem tudni, mi jön, ha bukik a mostani iráni vezetés), míg az Öböl menti országoknak a legfontosabb az lenne, ha minél gyorsabban megállapodásra jutna Washington és Teherán.

De, ahogy Joós is emlékeztetett, Trump bármikor győztesnek hirdetheti magát (például azzal, hogy milyen károkat okozott az iráni fegyverkezésnek, mennyi vezetőt öltek meg a légitámadások). Illetve van egy másik felvetés is, mi lenne, ha az amerikaiak az iráni olajiparba invesztálnának. Nekik ez azért lenne szerencsés, mert az USA saját létesítményeit nem bombázná, illetve Trump is úgy szállhatna ki a háborúból, hogy gazdasági hasznot szerzett az országának, amihez hasonlókkal szeret eldicsekedni.

The post Szakértő: Irán egy tudatosan megtervezett stratégia mentén terjesztette ki a konfliktust first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu