Számos előjele volt a sóbánya-katasztrófának, amely most veszélybe sodorta a parajdiak megélhetését

Thumbnail for 6535905

Borzalmas állapotokról számolnak be az elmúlt napokban a parajdi sóbarlangról érkező hírek, amely elsősorban egy sótelep, ugyanakkor Erdély egyik fő turistalátványossága, amely hosszú ideje a légúti betegek és asztmások gyógyhelye is. Sőt, az elmúlt időszakban egy gasztrofesztiválnak is otthont adott, amivel egy időben egy birkózóbajnokságot is tartottak.

A parajdi sóbarlang ugyanis szinte felfoghatatlanul hatalmas: a mintegy 30 méteres belmagasságú szintekből több mint egy tucatnyi van, közülük a legmagasabban lévő is 120 méteres mélységben található. Épp ezért rejthet itt a föld gyomra éttermet, kávézót, kalandparkot, kápolnát, mozitermet, szuvenírboltot, somokozót (sós homokozót), pingpongasztalokat és játszóteret is. Évente százezrek keresik fel (2023-ban például 570 ezren) Székelyföld egyik legismertebb turistalátványosságát.

Most azonban azzal is számolni kell, hogy mindez végetérhet.

Még hivatalos eredmény nincs, hogy mi lesz a valóság. A bánya meghatározója volt a turizmusnak a környéken, valószínű, hogy ezt most újra kell tervezni, és alapjaiból újra felépíteni

– nyilatkozta lapunknak Szabó Károly turisztikai szakember, a Visit Harghita igazgatója.

A hétfői heves esőzések hatására a bánya feletti Korond-patak vízhozama a százszorosára nőtt, a hordalék felszakította a meder alján a vízzáró fóliát, az ár elmosta az ideiglenesen emelt védműveket, így a víz utat törhetett a mélybe – a patak jelenleg konkrétan a bányába folyik.

30 éve nem láttak hasonlót a helyiek, most másodpercenként nagyjából 50–60, de a bánya igazgatója szerint egyes időszakokban 180 köbméternyi víz zúdult be a parajdi sóbányába, miközben 0,5 köbméter/másodperc lenne a megszokott és kezelhető érték.



Kedden este az utolsó civil, a sóbarlang turisztikai részlegét vezető Nagy Levente is elhagyta a bányát.

Sajnos elvesztettük a csatát a természettel. A víz olyan sebességgel kezdett visszaáramlani a bányába, amelyet jelenleg nem lehet megfékezni

– nyilatkozta kedden Petres Sándor Hargita megyei prefektus, hozzátéve: a víz akár órák alatt teljes egészében elöntheti a bányát.

A patak két ideiglenes medre, amit pont azért alakítottak ki, hogy megakadályozzák a víz befolyását a bányába, gyakorlatilag két víznyelővé változott, a tárnák rohamos sebességgel telnek meg – írta a Székelyhon. A lap felszíni drónfelvétele a neves Sószorosnál, valamint a közösségi médiába kikerült – a bányában készült – videók is szívbemarkolók.

A mélyből, a látógatószintekről és a bányaterületről kimentettek mindent, amit csak lehetséges. Kedden már a bánya hét szintje telhetett meg vízzel – tudta meg a Kolozsvár Rádió.

A Székelyhon egy szerdai cikkében már arról írt, noha a vízhozam csökkent, aznap a turisztikai részleget is elérheti a víz. Erre, a polgármester szerda délután ötkor adott nyilatkozata szerint még nem került sor. A felszíni helyzetet lényegében nem lehet kezelni, mivel a patak vizét elnyelő rés megközelíthetetlen – így félő, hogy bármikor beszakadhat a patakmeder.

Nem újkeletű a probléma

The post Számos előjele volt a sóbánya-katasztrófának, amely most veszélybe sodorta a parajdiak megélhetését first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest