A Blikk úgy tudja, hogy Donald Trump amerikai elnök március 21-én részt vesz a CPAC Hungary-n, de a szervezők ezt egyelőre nem erősítették meg.
Szánthó Milós: Trump minden eddigi évben exkluzív videóüzenetben köszöntötte a magyar CPAC-et
A lap megkérdezte ugyanis Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ főigazgatóját, hogy valóban van-e ilyen terv, aki azt a választ adta, hogy „már nem az a kérdés, hogy ki jön a CPAC Hungaryre, hanem az, hogy ki marad le róla.”
A tavalyi CPAC-en is 8 jelenlegi vagy egykori kormányfő, 5 pártelnök és 8 miniszter vett részt a világ minden tájáról. Donald Trump minden eddigi évben exkluzív videóüzenetben köszöntötte a magyar CPAC-et. A minőség és a nagyságrend idén sem lesz másként. Orbán Viktor miniszterelnök politikájának köszönhetően a Fehér Ház ma már számol Budapesttel, a mi célunk pedig leszámolni a háborúpárti globalista elittel és annak hazai leányvállalatával
– fogalmazott.
Kitért arra is, hogy az idei rendezvény hívószava a „Fel, győzelemre!” lesz, és várják, hogy „Magyar Péter ezt is lenyúlja.”
Trump tavalyi üzenete: Tudjátok, mit jelent számomra Magyarország
Az amerikai elnök 2025-ben is üzent a CPAC Hungary résztvevőinek, és elsőként gratulált Szánthó Miklósnak és Matt Schlappnek a munkához, amit a rendezvény megszervezésében tettek.
Tudjátok, mit jelent számomra Magyarország, és azt is tudjátok, mit jelent számomra a CPAC. Mindkettőt nagyon tisztelem és szeretem
– fogalmazott Trump.
Orbán Viktorról azt mondta, hogy nagyszerű ember, akit mindenki mélyen tisztel. „Briliáns munkát végzett az ország irányításában, és valóban egy nagyon kivételes személyiség.”
The post Szánthó Miklós titokzatosan válaszolt arra, hogy Magyarországra látogat-e Donald Trump márciusban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





