Szarajevói szafari: gazdagok fizethettek azért, hogy civilekre vadásszanak az ostromlott városban

Nyomozást indított a milánói ügyészség azon állítások kivizsgálására, melyek szerint olasz állampolgárok az 1990-es évek elején, a boszniai háború alatt mesterlövész szafarikra utaztak Bosznia-Hercegovinába – írja a BBC. Egy többoldalas dokumentum alapján az Olaszországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból és más országokból érkező turisták állítólag nagy összegeket fizettek azért, hogy civilekre lőhessenek az ostromlott Szarajevóban.

Az ügy Ezio Gavazzeni újságíró és író kezdeményezésére indult, aki szerint a gazdag vendégek a szarajevói dombok szerb állásaiból folytatták az embervadászatot.

Egyes beszámolók alapján különböző árakat számítottak fel a férfiak, nők és gyermekek megöléséért.

A négy évig tartó szarajevói ostrom során több mint 11 ezer ember halt meg, az áldozatok mintegy fele civil volt. A város a szerb erők folyamatos tüzérségi és mesterlövész-támadásainak volt kitéve.

Az évek során többször is megfogalmazódtak az embervadászattal kapcsolatos vádak. 1992-ben felvétel is készült arról, ahogy Eduard Limonov orosz szélsőjobboldali író és politikus egy géppuskával többször rálő a városra. A város körüli egyik dombon a szerb Radovan Karadžić vezette körbe, akit később a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtás miatt ítélt el.

Limonov ugyanakkor nem fizető turistaként, hanem a szerb politikus rajongójaként vett részt a túrán.

Szarajevói szafari

A Gavazzeni által összegyűjtött bizonyítékok minden eddiginél átfogóbb képet adnak. Az egyik forrás, egy boszniai katonai hírszerző tiszt vallomása szerint kollégái 1993 végén szereztek tudomást a szafarikról, az információt pedig 1994 elején adták tovább olasz Sismi katonai hírszerző szervezetnek. A Sismi néhány hónappal később arról számolt be, hogy a turisták az észak-olaszországi Triesztből repültek be, két–három hónapon belül pedig a túrák megszűntek.

A terrorizmusra és maffiára szakosodott Gavazzeni három évtizeddel ezelőtt olvasott először a mesterlövész utakról, amikor az olasz Corriere della Sera újság beszámolt a történtekről konkrét bizonyítékok nélkül. A szerző azt követően tért vissza a témához, hogy megnézte a szlovén rendező, Miran Zupanic vonatkozó, 2022-es dokumentumfilmjét.

Gavazzeni folytatva a kutatást idén februárban egy 17 oldalas aktát adott át az ügyészségnek.

A jelek szerint a nyomozás Boszniában megakadt.

Az olasz La Repubblicának adott interjúban Gavazzeni azt mondta, hogy a szafarikon sokan, legalább százan vettek részt, az olaszok pedig mai árfolyamon akár 100 ezer eurót (mintegy 38,3 millió forintot) is kifizethettek. Az olasz ügyészség és a rendőrség állítólag azonosított egy tanúlistát.

A BBC által elért brit katonai források sosem hallottak a mesterlövész-turizmusról, szerintük az ilyen célú beutazás az ellenőrzőpontok miatt logisztikailag rendkívül nehéz lett volna. Az egyik katona egyenesen városi legendának nevezte a történetet.

The post Szarajevói szafari: gazdagok fizethettek azért, hogy civilekre vadásszanak az ostromlott városban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest