A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után olyan vezető értelmiségieket, művészeket kerestünk meg, akik korábban azért költöztek külföldre, mert úgy érezték, képtelenek tovább Orbán Viktor hibrid rezsimjében létezni.

Elsőként Náray Tamással beszélgettünk, aki azt mondta, bár egyáltalán nem szimpatizált a korábbi MSZP-kormányokkal, 2009-ben hangos kampányba kezdett, nehogy kétharmadot szerezzen a Fidesz.

Majd Schilling Árpád rendezőt, a Krétakör alapítóját, a magyar független színház egyik legjelentősebb szereplőjét kérdeztük, aki szerint nem restaurációra, hanem valódi rendszerváltásra van szükség, ám úgy véli, Vidnyánszky Attilának csak egyetlen esetben kellene azonnal távoznia a Nemzeti Színház éléről.

Harmadik interjúnkat Szász János filmrendezővel készítettük, aki a családjával 2021-ben költözött az Egyesült Államokba. Nem várta új egzisztencia, sem munkalehetőség, csupán néhány kedves ismerős, akiknek számíthatott a segítőkészségére. A kivándorlásról szóló nehéz döntést azután hozta meg, hogy a rendőrség házkutatást tartott az otthonában egy a NER-től látszólag teljesen független ügy miatt, ő azonban úgy véli, az összefüggések nagyon is világosak.

∗

Lejáratás és házkutatás

Korábban beszélt már arról, hogy mennyire megrázó élmény volt a családjának az az öt évvel ezelőtti házkutatás, de arról nem, hogy konkrétan emiatt döntöttek-e a kivándorlás mellett. Vagy ez amolyan utolsó csepp volt a pohárban?

Mondhatjuk, hogy utolsó csepp, de jó nagy csepp volt. Nagyon betegek, covidosak voltunk, amikor a rendőrök korán reggel kopogtattak az ajtón. Azt hittük, azt a piros matricát hozzák, amit akkoriban ki kellett ragasztani az ajtókra ott, ahol fertőzöttek laktak. Ehhez képest felfegyverzett emberek rontottak be a házba, és elkezdtek mindent felforgatni, beleértve a rettegő gyerekeim szobáját. Sokkoló élmény volt, de a történet jóval korábban kezdődött.

Ez volt az a házkutatás, amiről hivatalosan annyit lehet tudni, hogy egy dokumentumfilm miatt zajlott, amelyet ön arról forgatott, hogy egy magyar orvoscsoport szétválasztott egy bangladesi sziámi ikerpárt. Arra már csak következtetni lehet, hogy a hatóságok a film nyersanyagát keresték önnél, az azonban teljesen homályos, hogy kinek a kérése vagy feljelentése alapján.

Erről annyit mondhatok el, hogy nem az operációt szervező és engem a forgatással megbízó alapítvánnyal, nem a fantasztikus munkát végző orvosokkal és nem is a sziámi ikrek szüleivel, hanem egy magánszeméllyel van konfliktusom.

Az ügy elindítóját vagy, ha úgy tetszik, a feljelentőt sem nevezhetem meg, mert a saját kihallgatásaira zárt tárgyalást kért, ami azt jelenti, hogy amíg le nem zárul az ügy, nem mehet ki róla semmilyen információ.

A neve egyébként a bírósági iratokban sem jelenik meg, mindenütt csak úgy hivatkoznak rá, hogy „az 1-es számú tanú”, persze mindenki tudja, hogy ki ő.

Annyit azért el tud mondani, hogy hogyan kapcsolódik ez az ügy a NER-hez?

Az én történetem akkor kezdődött – a pontos évszámra nem is emlékszem –, amikor Orbán Viktor meghirdette a kultúrharcot. Néhány nappal később meg is jelent egy cikk bizonyos Szakács Árpádtól, aki elkezdte feszegetni, hogy én vajon igazi magyar vagyok-e. Előtte pár évvel adtam a Berliner Zeitungnak egy interjút, amiben arról beszéltem, hogy rémisztő szélsőjobbos tendencia kezd eluralkodni a magyar közéletben, és ennek az élén Orbán Viktor áll. Erre szépen lassan elkezdett kibontakozni egy folyamatos, undorító lejáratás vagy karaktergyilkosság ellenem. Amikor éppen elkezdtük volna forgatni ezt a bizonyos Hunyadi-sorozatot, akkor jött a Pesti Srácok Bayer Zsolttal, Huth Gergellyel meg Gajdics Ottóval, akik elkezdtek nagyon kedélyesen azon lamentálni, hogy egy zsidó ember mégse rendezzen már filmet Hunyadiról.

Mintha én nem lennék elég magyar, amit kikérek magamnak.

A Hunyadi-projekt körül annyira elmérgesedett a légkör, hogy jobbnak láttam kiszállni belőle. Utána következett a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye. Huszonöt évig tanítottam ott, amikor az alapítványi átszervezés jelszavával betört az intézménybe a NER, és elkezdett szisztematikusan rombolni.

Minden nap azon őrlődtem, hogy vajon az nagyobb árulás-e, ha maradok, vagy az, ha felmondok, és cserben hagyom a diákjaimat.

A helyzet az SZFE-n végül tarthatatlanná vált, ezért a távozás mellett döntöttem. Február elején adtam egy búcsúinterjút, ahol ezt a megszállást a chilei fasiszta rezsimhez hasonlítottam, a felmondásom és a bizonyos interjú 2021. február elsején történt, ami beindított ellenem egy újabb támadáshullámot, majd öt nappal később jött a házkutatás.

Visszatérve a kérdésre, szerintem ezek az események egymásra épülnek. Már csak azért is így gondolom, mert a hatósági ügyet elindító „1-es számú tanúról” annyit talán elárulhatok, hogy Magyarország egyik tiszteletbeli konzulja. És, gondolom, az sem véletlen, hogy az ügy kirobbanása után a Magyar Nemzet nyilas publicistája kezdett el rágalmakat fröcsögni rólam, a fiamról és a sziámi ikreket szétválasztó orvoscsoport vezető idegsebészéről, Csókay Andrásról, akinél elhivatottabb és tisztább embert nem ismerek.

Közvetlenül az elutazásunk előtt felségemmel, Bognár Gyöngyvérrel elmentünk egy filmbemutatóra, ami után volt egy kis parti is. Úgy éjfél körül odajött hozzánk két elegáns, öltönyös úr, soha addig és azóta sem találkoztam velük. Azt mondták, ők ügyvédek, és csak barátilag szeretnék tanácsolni, hogyha egyetlen százalék esélyt is látunk arra, hogy valaha szeretnénk még ebben az országban élni,

akkor ne ugráljatok az igazatokért, mert egy következő házkutatás során oda fogják tenni a kokaint, ti lesztek a drogos művészek, aztán mehettek a Jóistenhez panaszra.

Néhány héttel ezelőtt talán azt mondtam volna erre, hogy ez azért egy kicsit erős, ám a Gundalf-ügy kirobbanása után nem vagyok meglepve.

Három tanúm van arra, hogy ez úgy történt meg, ahogy elmeséltem. Ráadásul, ha végiggondolja, nagyon sok emberrel történt meg az, ami velünk is, sőt ennél még sokkal rosszabbak.

Látja már, mikor lehet vége a bírósági ügynek?

Egyelőre nem, de tényleg nem mondhatok erről semmit. Pedig nagyon szeretném, ha beszélhetnék például arról, hogy mi zajlik minden alkalommal abban a tárgyalóteremben. Mondjuk úgy, hogy minden drámában ott van a komédia is. Az ügyet egyébként már régen elfelejthettük volna, az ügyészség eredeti indítványa ugyanis tulajdonképpen felajánlotta, hogyha pár pitiáner vétségért elfogadok egy ejnye-bejnyét, akkor tárgyalás nélkül lezárják az ügyet, és mindenkit megkímélnek a hosszas bírósági procedúrától.

Én azonban nem vagyok hajlandó elismerni semmit, amit nem követtem el. Nincs rejtegetnivalóm, a nyilvánosság kizárását sem én kértem.

Vajna és Petőfi

Akkor beszéljünk a szakmájáról. Sokan látják úgy, hogy filmes szempontból a NER tizenhat éve két fejezetre osztható, a kettő közötti határvonalat pedig Andy Vajna, a hollywoodi producerből lett filmmogul halála jelenti. Egyetért?

Nyilván. Szakmai körökben én nagyon nem voltam népszerű, amikor a Vajna-korszakban elsőként vállaltam egy film, A nagy füzet rendezését. Azóta meg mindenki azt a korszakot sírja vissza. Én sohasem szégyelltem azt, hogy közel álltam Andy Vajnához, azt gondolom, minden hibája ellenére az egy nagyon fontos korszaka volt a magyar filmnek.

És ami utána jött? A Petőfi-filmmel, az Aranybulla-sorozattal meg a Hunyadival, amit az eredeti tervek szerint ön rendezett volna?

A Hunyadit nem néztem meg. Történelmi filmekre szerintem is szükség van, de a tehetségnél nincs fontosabb. Amikor feljött a Petőfi-film terve, arra gondoltam, még akár jól is elsülhet, nagyon szívesen megnéztem volna, mit hozott volna ki belőle Pálfi György vagy Hajdu Szabolcs, de természetesen nem ők kaptak lehetőséget.

Káel Csaba, Lajos Tamás és mellettük Vidnyánszky Attila sírba lökték a magyar filmgyártást, az filmakadémiát, a magyar kultúrát. Szégyelljék magukat mindazért, amit az otthon maradó kollégáimmal, barátaimmal, tanítványaimmal tettek.

Nem hatódom meg attól, ha lemondanak és eltűnnek. Felelniük kell. Bocsánatot kellene kérniük és kimondani, hogy szégyellik magukat, de ezt soha nem fogják megtenni.

A bukás Amerikában

A választás eredményével elégedett?

Ne hülyéskedjen, halál boldog vagyok!

Magyar Péter feltétlen hívei közé tartozik vagy azok közé, akiknek vannak fenntartásaik és félelmeik, de leszavaztak a Tiszára, mert úgy érezték, hogy a NER-nél csak valami jobb jöhet?

Az első pillanattól, a partizános interjútól kezdve hittem benne. Ahogy beszélt, olyan volt, mintha hosszú idő után tudnék újra rendesen lélegezni. Újra büszke tudtam lenni a hazámra, pedig nagyon haragudtam, amiért folyton megkérdőjelezték a magyar mivoltomat. Elképesztő, amit végigcsinált, hogy hétszáz helyre ment el azért, hogy közvetlenül megszólítsa az embereket, és nemcsak a pulpitusról vagy a teherautó platójáról szónokolt, hanem az emberek közé ment, és kezet fogott mindenkivel, szelfizett, váltott egy-két szót. Az időeltolódás miatt heteken át keltünk fel minden hajnalban, hogy élőben nézhessük a közvetítéseket az országjárásról. Ott voltunk vele…

Az elemzők sűrűn emlegetik, hogy Orbán Viktor mekkora példakép és minta volt Donald Trumpék számára, hogy az utódlásra készülő alelnök, JD Vance az egyik legnagyobb rajongója, ez a bukása az amerikai belpolitikára is hatással lehet. Valóban érzékelhető ebből valami az Egyesült Államokban?

Amerikában nagyon sokszínű a baráti társaságom, de a magyar választások híre nagyon sokaknál elérte az ingerküszöböt, és mindegyikük azt kérdezgeti: hogyan csináltátok? Én meg mindenkinek elmondom, hogy hittel, rengeteg munkával, az ifjakkal, rengeteg érzéssel és empátiával. De ezt nem egyedül Magyar Péter vitte véghez, hanem mindenki, aki mellette és mögötte állt.

Magyar olyan, mint egy kiváló színházigazgató: olyan embereket hívott maga mellé, akik kiegészítik, megerősítik őt. Nem engedelmes alattvalókat, hanem nagy horderejű személyiségeket választott, akikkel együtt még többre képesek. Hiszek benne, hogy nem fognak visszaélni a bizalommal, amit a választóiktól kaptak.

És leginkább a fiatalokban hiszek. Az ő szavazataik, aktivitásuk, munkájuk nagyban hozzájárult a Tisza választási győzelméhez. Rengeteg elképesztően tehetséges ember van közöttük: most az ő korszakuk következik. Elképesztő korszak lesz, amiben a tehetség dominál majd.

Ha a saját szakmámra tekintek, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél sajnos kiesett már lassan hat év, amikor az utánpótlásnak nem tudtuk elmondani, hogyan kellene csinálni. Ez nagyon sok idő, de bízom benne, hogy be lehet még pótolni, és bízom benne, hogy a lojalitás helyett ismét a szaktudás lesz a legfontosabb erény az országban. Ha újra nyíltan, demokratikusan, szakmai elvekre épülve fog működni az SZFE, boldogan tanítanék ott, de semmi másra nem vállalkoznék, a vezetők már rég nem mi vagyunk, ott vannak a fiatal kollégáink.

Ez azt jelenti, hogy hazatérésre készül?

Valamilyen formában biztosan. Nagyon hiányzik Hanna, a kislányom, és lelkileg nem könnyű úgy élni, hogy az embert egy fél világ választja el a hazájától, a kultúrájától, a barátaitól, az ismerős utcáktól, illatoktól. A szívem szakadt meg például attól, hogy otthon kellett hagynom a könyveimet. Persze, megvan minden ebook-olvasón is, de az nem ugyanaz, mint kinyitni a családban generációk óta öröklődő, rongyosra olvasott József Attila-kötetet és érezni az illatát.

Van egy álmom, amit mindenképpen szeretnék megvalósítani.

Tizenkét éve kezdtünk el dolgozni azon, hogy filmet forgassunk Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből. Az előkészítő folyamat legvégén jártunk, már szinte az összes szereplő megvolt, minden díszletterv, amikor közölték, hogy nem lesz az egészből semmi, és ránk csapták az ajtót. Ez közvetlenül az után történt, hogy felmondtam a megszállt SZFE-n. Úgy tűnik, ez valamiféle ősbűnnek számított.

Nincs nagyobb vágyam, mint hazatérni, újra a saját anyanyelvemen beszélni egy olyan országban, ahol nem zsidóznak le, és nem zsidózzák le Szerb Antalt sem, és ahol elmesélhetek egy történetet arról az útkeresésről, amelyikben mindannyian vagyunk.

The post Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu