„Magyarország több szempontból is válságban van, és az előttünk álló néhány év sorsdöntő lesz” – állítja az a 26 szakértő, akik Merre tovább? – Magyarország helyzete és kilátásai című, frissen megjelent kötetükben sorra veszik a hazánkat érintő kríziseket. Kilátásaink cseppet sem kedvezőek: országunkat egyszerre sújtja gazdasági, demográfiai és társadalmi válság, emellett kritikus állapotban van az oktatás, az egészségügy, a tömegközlekedés, a tudományos élet, a jogállamiság és a média, miközben Magyarország nemzetközi megítélése is mélypontra jutott. Ám még nem késő kilábalni ebből a helyzetből, a könyv szerzői részletesen kifejtik, hogy milyen lépésekkel lehetséges ez. A névsort olyan neves értelmiségiek erősítik, mint Pálinkás József atomfizikus, egykori oktatási miniszter, Romsics Ignác történész, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a román kormány korábbi miniszterelnök-helyettese, valamint közgazdászok, egészségügyi és oktatási szakértők, jogászok, szociológusok. Lapunk Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológussal, a tanulmánykötet egyik szerzőjével és szerkesztőjével beszélgetett arról, hogy mit tehetünk egy élhetőbb Magyarország megteremtéséért.

Könyvük amellett, hogy látlelet ad Magyarország jelenlegi állapotáról, megoldásokat is kínál a különböző válságokra. Egyfajta útmutatónak szánták a következő kormány számára?

Igen, nagyon örülnénk, ha – bármilyen kormánya is lesz Magyarországnak április után – legalább belenézne ebbe a tanulmánykötetbe, mert meggyőződésünk szerint több megfontolandó tanácsot lehet benne találni.

A mai Magyarországon nem természetes, hogy kutatók, szakértők ennyire nyílt politikai véleményt fogalmaznak meg. Önök miért vállalkoztak erre?

Fontos kiemelni, hogy minket senki nem kért fel ennek a könyvnek a megírására, egyszerűen úgy láttuk, hogy valahol utat vesztettünk, mi, magyarok, és ki kellene jutnunk abból a zsákutcából, amibe kerültünk. Fontosnak tartjuk, hogy Magyarországon minél több ember elégedetten éljen, ehhez igyekeztünk hozzájárulni. Bethlen Gábor híres szólásából indultunk ki: nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Mi ezt tudtuk megtenni.

A kötetben többször rámutatnak az Orbán-rendszer felelősségére az ország helyzetével kapcsolatban. Nem tartanak retorzióktól?

Hogy mit hoz a jövő, nagyon nehéz megjósolni. Mindenesetre biztató jel, hogy ennyi, szakmájában elismert és kiváló ember hajlandó volt a bőrét a vásárra vinni.

Ugyanakkor úgy gondolom, az Európai Unió tagállamaként Magyarországon korlátai vannak, hogy milyen retorziókat lehet alkalmazni. Azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy célunk nem a felelősök megnevezése, támadása volt, hanem az ország helyzetével igyekeztünk foglalkozni és jobbító tanácsokat adni.

Egyébként azt sem zárom ki, hogy ezeket a javaslatokat a jelenlegi kormány fogadja majd meg, ha ők nyerik a választásokat, mert beláthatják, hogy változásra van szükség. Meglátjuk.

Tehát nem feltétlenül reménykednek kormány- vagy rendszerváltásban?

Én abban reménykedem, hogy olyan kormánya lesz Magyarországnak, amely a nemzet érdekében jelentős mértékben eltér a jelenlegi politikai gyakorlattól. Azt viszont nem nekem kell megmondanom, hogy ezt a kormányt kik alakítsák, majd a választók megmondják. Természetesen meg lehetne nevezni személyeket, akiknek felelősségük van a mai állapotok kialakulásában, de ez szerintem kontraproduktív, ezzel legfeljebb hergelnénk az embereket. Inkább a baj felismerésére és a tennivalókra kell fókuszálni.

Függetlenül attól, hogy melyik párt nyeri a választásokat, készek lennének a felálló kormányban akár szakértőként, akár más pozícióban is tenni a változásért?

Legjobb tudomásom szerint a kötet egyik szerzője sem törekszik ilyen pozíciók megszerzésére. Hogy valaki elvállal-e egy tanácsadói szerepkört, sok mindentől függ, főként attól, van-e rá esély, hogy megfogadják a tanácsait.

A kötet írásakor még nem ismerhették a Tisza Párt programját, azóta viszont nyilvánosságra hozták. Lát átfedést az abban leírtak és az önök által megfogalmazottak között?

Természetesen van átfedés. A Tisza programjában is látszik, hogy igyekeztek látleletet is adni az országról, és bemutatni, hogy milyen irányba kellene változtatni. Funkciójában azonban a két dokumentum különbözik: a Tiszáé egy kampányanyag, a mi tanulmánykötetünkkel nem lehetne választást nyerni. Ugyanakkor a mi fejezeteink alaposabbak, és az egyes szakterületek mély ismeretével, évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértők írták, ezért kifejezetten hasznos lehet a Tisza szakpolitikusai számára is.

A kötetben felsoroltak közül melyeket tartja a legégetőbb kríziseknek?

Nagyon nehéz rangsorolni, nem is vállalkozom erre, de néhányat ki tudok emelni. A magyar jogállamiságot például mihamarabb meg kellene erősíteni.

Elmozdultunk egy bizánci, illetve orosz berendezkedés irányába, és a kötet szerzőinek semmi kedve ezt tovább elszenvedni.

Ezen az Európai Unióval együttműködve lenne szükséges változtatni, és nemcsak azért, hogy újra pénzt kaphassunk onnan, hanem azért is, mert ehhez a közösséghez tartozunk. Úgy gondolom, egy országnak értékeket is kell választania, nem csak kifizetési számlákat.

Gazdasági szempontból jelentős probléma, hogy beleestünk a közepesen fejlett országok csapdájába. Az akkumulátorgyárak jó példái ennek: kevés értékhez jutunk hozzá általuk, kevés magyar dolgozik bennük, miközben rengeteg energiát és vizet fogyasztanak, nem beszélve arról, mennyire szennyezők. Mégis rájuk hagyatkozunk, hiszen ezektől várjuk a gazdaságunkat domináló autóipari részvételünk megmentését. Ha viszont ennyire egyetlen szektorra támaszkodunk, azzal a mezőgazdasági monokultúrákhoz hasonló konstrukciót hozunk létre. Biológusként tisztában vagyok vele, hogy az egyetlen növényfajta termesztését folytató monokultúrák rendkívül sérülékenyek, egyetlen vírus letarolhatja az egész évi termést. Most ezt látjuk az akkumulátorgyárak kapcsán is, amint lecsökkent a kereslet az akkumulátorokra, a magyar gazdaság válságba került.

Mindemellett nyilvánvaló probléma, hogy a környezetvédelemtől, oktatásügytől és egészségügytől rengeteg pénzt vont el a kormány, sőt ezeknek a területeknek már minisztériumai sincsenek. A felsőoktatásban pedig minél hamarabb meg kellene szabadulni ettől a kekvás őrülettől, melynek részeként a kormány „örökös” kinevezettjei kerültek az egyetemek élére.

A tudomány is rendkívül alulfinanszírozott Magyarországon, ehhez kétség sem fér, így pedig jó teljesítményt sem lehet elvárni. A kutatói bérek nevetségesen alacsonyak, pedig, ha az alapkutatás nem kap elég pénzt, akkor kiszárad, elsorvad.

Ezek olyan torzulások, amelyek szinte példa nélküliek a civilizált világban.

Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, mintha behajtottunk volna autóval egy nagyon keskeny utcába, amely egyre szűkült, míg végül már a visszapillantókat érik a házfalak. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, vissza kell tolatnunk, hiába kellemetlen és sokáig tart, még mindig jobb, mint beszorulni.

Mennyi idő kellhet hozzá, hogy kiverekedjük magunkat ebből az utcából?

Ralf Dahrendorf német-brit társadalomtudós szerint egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmi változáshoz viszont hatvan év kell. Ha ezt az 1990-es rendszerváltástól számoljuk, akkor van még 24 évünk. Kár, hogy az eddig eltelt 36-ból sokat elvesztegettünk, sőt már a Horn-kormánnyal kezdve az összes kormány kivett téglákat a fiatal demokrácia építményéből.

Figyelembe véve, hogy eddig jóformán az összes hatalomhoz jutó párt ugyanabba a rossz irányba vitte az országot, most nem naivitás egy újabb párttól remélni a változást?

A remény hal meg utoljára, és kétségtelen, hogy egy új közösségnek nagyobb az esélye a változtatásra. Ráadásul a Tisza mellett sok fiatal áll, ami nagyon fontos, hiszen ők már nem a Kádár-rendszerben szocializálódtak. A szocializmus beleégetett rengeteg olyan káros struktúrát a magyarokba, amelyek borzasztóan gátolják, hogy normalizálódjon a helyzet az országban.

A generációváltás éppen ezért üdvös lehet. Jó lenne már letenni ezt az évtizedek óta hurcolt kádári batyut.

Ha mégsem akarunk kizárólag a politikusra hagyatkozni, mit tehetünk egyéni szinten a változásért?

Az nem árt, ha mindenki tart egy kis lelkiismeret-vizsgálatot. Kennedy azt mondta, ne azt kérdezd, mit tehet érted az országod, hanem, hogy te mit tehetsz az országodért. Én is mindenkinek azt javaslom, hogy gondolkozzon el ezen.

Mik a kilátásaink, ha mégis a mostani úton haladunk tovább április után?

Nem kizárt, hogy a rendszer magától összerogy a számos válság súlya alatt. Sajnos viszont olyan helyzet is előállhat, amelyben már nem is szeretnék többé Magyarországon élni.

Nálunk – poloskázás ide vagy oda – még nem esnek ki emberek az ablakon, de ez talán meg is változhat, ha kisodródunk az Európai Unióból.

The post Szathmáry Eörs: Valahol utat vesztettünk, zsákutcába került Magyarország first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu