Szekér Gergő tavaly áprilisban, élő adásban árulta el a Reggeli nézőinek, hogy egy férfit szeret. Párjával, Simonnal azonban nemrég véget ért a kapcsolatuk, közel három évig voltak együtt. A szakítás körülményeiről a Blikknek mesélt az X-Faktor 2018-as évadának felfedezettje.
Nagyon jól megvoltunk, de úgy gondoltuk, jobban működik ez barátságként. Közel három évig alkottunk egy párt, és három hónapja mondtuk ki a szakítást. Volt egy vitánk… Azt éreztem, hogy nem tehetem meg a családommal, a párommal, hogy kellemetlen helyzetbe hozom őket bármivel, viszont Simon nem érezte kellemetlennek, én igen, mert figyelek a környezetemre. El is harapódzott ez a dolog…
– fogalmazott az énekes, aki egyelőre még nem költözött el az exétől.
Azt éreztük, hogy lehet, jobb barátokként folytatni, de ugyanúgy együttműködünk, csak nem alszunk együtt. Most fogok majd elköltözni, egyelőre még kint lakok a telken, kvázi külön helyen, de szeretnék Pesten venni egy lakást. Párkányban eladom a saját lakásomat, mert jó lenne Pest közelébe visszaköltözni, nagy vágyam egy kertes ház.
Ami a szakítást illeti, Szekér azt mondja, közös megállapodás alapján mentek szét, noha nem volt minden gördülékeny, hiszen el kellett csitítaniuk az érzelmeket, hogy tovább tudjanak lépni.
Részemről elmondhatom, hogy borzasztóan szeretem Simont, csak az érzések átalakultak szeretetté bennem. Én is éreztem egy kisebb eltávolodást, a rengeteg zenei projekt elkezdett beindulni, elvette az időmet és a koncentrációmat, emiatt kicsit elhidegültünk egymástól. A támogatás ugyanúgy megmaradt, mindenben segít, a családjával is jó kapcsolatot ápolok. Az is lehet, hogy közösen megyünk nyaralni majd a családjával, nagyon megszerettem őket.
Az énekes jelenleg nem ismerkedik. A karrierjére koncentrál, zenél és utazik, ám, ha a szerelem újra megérkezne az életébe, nem zárkózna el előle.
Szekér Gergőről legutóbb a múlt hónapban írtunk: ekkor derült ki, hogy alig pár nappal azután, hogy politikusokhoz fűződő szexuális kapcsolatairól beszélt, kihallgatásra hívták az Alkotmányvédelmi Hivatalba, ahol hazugságvizsgálóra is kötötték.
The post Szekér Gergő és párja, Simon három év után szakítottak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu