XIV. Leó az első pápa, aki ellátogat a Nápoly melletti „Tűzföldre”, melyet a helyi bűnszervezet évtizedeken át mérgező és veszélyes hulladék tárolására használt.
Az egyházfő szombaton, helikopterrel teszi meg az utat a Vatikánból Acerrába.
Az 58 ezres város a Terra dei fuochi, vagyis a Tüzek földje néven ismert területen fekszik. A kifejezéssel a kétezres évek elejétől a dél-olaszországi Campania tartomány térségét jelzik, ahol a camorra bűnszervezet nagy mennyiségű, kiemelten veszélyes és mérgező hulladékot tárolt vagy ásott el.
Már Ferenc pápa is fel akarta keresni az ott élőket, de a korábbi egyházfő látogatása a pandémia miatt elmaradt.
XIV. Leót a helyi egyházi és állami hatóságok képviselői várják, és a lakosok, köztük a súlyos környezetszennyezés miatt meghalt gyerekek és fiatalok szülei.
A Tűzföld területe ezer négyzetkilométer, melyen ötvenhét kisváros található összesen 2,5 millió lakossal. Harminchárom város Nápoly közvetlen szomszédságában sorakozik, a többi Caserta térségében.
A nápolyi ügyészség által az utóbbi két évtizedben végzett vizsgálatok szerint a camorra 2700 helyszínen raktározott mérgező és veszélyes hulladékot.
A hulladékmennyiséget több millió tonnára becsülik, a mostanáig felfedezett „telephelyeken” egyenként több tízezer tonna veszélyeshulladékot találtak, mely elsősorban az észak-olaszországi vegyi-, gyógyszer- és bőrfeldolgozó iparból, valamint a kohászatból származik.
A camorra a hivatalosnál olcsóbban vállalta az oldószerek, ipari iszap, festékhulladék, nehézfémek, azbeszt, kórházi és radioaktív hulladék úgymond feldolgozását, amit aztán valójában Nápoly környékére szállított, ahol mezőgazdasági területen, üresen álló kőbányákban tüntette el.
Gyakori eljárásnak számított a hulladék elégetése, innen származik a Tűzföld elnevezés.
A mérgező anyagok így a termőföldbe, a vízbe és a levegőbe kerültek.
Az olasz közegészségügyi hivatal felmérése azt mutatja, hogy a helyi lakosok egyharmada kevesebb mint száz méterre él a mérgező valamelyik hulladéktelepektől. A térségben a rákos megbetegedések aránya tíz százalékkal magasabb, mint az ország többi részében.
The post Szeméttelepre látogat a pápa first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





