Szijjártó bejelentést tett a kínai vízummentességről

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről – jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető közölte, hogy a kínai intézkedésekre válaszul Magyarország is egy évvel meghosszabbítja a hatályát annak a vízumkönnyítési rendeletnek, amelyet akkor léptettek életbe, amikor Peking először bejelentette a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét.

Így továbbra is 48 órán belül adjuk ki a vízumot azoknak a kínai vállalatvezetőknek, üzletembereknek, akik Magyarországra érkeznek a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésének céljából

– indokolta a döntést.

Szijjártó Péter rámutatott: a két ország közötti együttműködés a kínai elnök tavalyi látogatásával újabb lendületet kapott, amit ezek a friss hírek is alátámasztanak.

Jó hír tehát, hogy Magyarország stratégiája működik. Mi nem a világ blokkokra osztásában vagyunk érdekeltek, hanem abban, hogy a konnektivitás keretében olyan globális együttműködés valósuljon meg, amely a kölcsönös tiszteletre és a szabályok tiszteletben tartására alapul

– összegzett. (MTI)

Kapcsolódó

The post Szijjártó bejelentést tett a kínai vízummentességről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest