Szijjártó Péter Majkáról: Azt gondoltam, hogy korrektségre korrektség a válasz

New Yorkból rendezett rövid kérdezz-feleket Szijjártó Péter a TikTok-oldalán, az egyik követője pedig arról kérdezte őt, hogy „Majkával véget ért a nagy barátság?”

Itt valószínűleg az énekes Campuson bemutatott, majd a kormánysajtó által élesen bírált performanszára utalt az érdeklődő.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy felelt,

én inkább azt mondanám, hogy ez olyan csalódás. Én azt gondoltam, hogy korrektségre korrektség a válasz. Én mindig korrekt voltam úgy érzem a művész úrral, még nehéz időkben is, olyankor is, amikor mindketten nagyon betegek voltunk. Azt gondoltam, hogy a korrektségre korrektség jön. Nem így történt, van ilyen.

@szijjarto.peter Kérdezz-felelek New Yorkból #szijjartotiktok #fyp #magyartiktok #kerdezzfelelek ♬ eredeti hang – Szijjártó Péter

Majka 2021-ben fotózkodott Szijjártóval, akkor a külügyminiszter posztjában kiemelte, a rapperrel a zeneipar covid-okozta gondjait beszélték át.

Erről akkor a zenész azt nyilatkozta, „azt gondolom, fura kimondani, de inkább a Szijjártó Péter érdeke volt, hogy velem fényképezkedjen, mint fordítva. Ezzel nem bántom meg. A Szijjártóval egyébként van egy viszonyom, de nem baráti, meg amiről az emberek beszélnek.”

Menczer Tamás szerdán arra a következtetésre jutott, hogy az OTP és a Hell egyetért Majka fejbe lövős performanszával.

Szijjártónak pedig sűrű napjai vannak, szintén szerdán a CNN újságírója azt kérdezte tőle: „Miniszter úr, én és a férjem kéz a kézben állunk Budapesten. Kockáztatjuk, hogy letartóztatnak minket?”

Kapcsolódó
„Kiabáljon, amit akar, az anyja-apja ránk szavaz” – Nagy Feró, Mehringer és generációs különbségek a Campuson

Ugyanazon a színpadon lépett fel egymás után a Campus Fesztiválon Mehringer Marci és Nagy Feró, aminek az adta a pikantériáját, hogy a Nemzet Csótánya beleállt a fiatal énekesbe a Szar az élet című rendszerkritikus száma miatt. Megnéztük a találkozást.

The post Szijjártó Péter Majkáról: Azt gondoltam, hogy korrektségre korrektség a válasz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest