Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy
– írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. Budapest főpolgármesterét a Budapest Pride felvonulás szervezésével összefüggésben idézte be gyanúsítottként a rendőrség.
A pénteki alkalomra bekészített rendes ruha egy szivárványos Budapest-logóval ellátott póló, amelyet fényképen meg is mutatott a politikus.
Karácsony csütörtöki posztjában emlékeztet, hogy augusztus elsején lesz ötven éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát.
Mi mással lehetne jobban ünnepelni ezt az évfordulót, mint egy jó kis gyanúsítotti kihallgatással, amit azzal érdemeltem ki, hogy segítettem megszervezni a legnagyobb, legbékésebb magyar kiállást az emberi jogok mellett
– írta a főpolgármester.
A kihallgatás idejére a Nemzeti Nyomozó Iroda elé szervezett szolidaritási rendezvényt Jámbor András parlamenti képviselő, amire már közel négyezren jeleztek vissza a Facebookon.
The post Szivárványos pólóban megy a pénteki rendőrségi kihallgatására Karácsony Gergely first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu