Június végén lapunk is hírül adta, hogy Reviczky Gábor ismét kórházba került, szívműtét várt rá. A 76 éves színművész nemrég a Borsnak mesélt arról, hogy van az operáció után. Mint kiderült, nem kellett rehabilitációra mennie, a beavatkozás után várta a munka – ez Reviczky esetében nem is furcsa, hiszen akkor is színpadra lépett, amikor kemoterápiát kapott rákbetegsége miatt.
A hatodik kemo után voltam a legrosszabbul, de akkor is mentem este, mert a Képzelt beteg című darabot játszottuk. Emlékszem, alig bírtam menni, de a színpad, a kollégák, a közönség annyira feltöltött, hogy a tapsrendben már kis híján szaladtam. Az előadás, a színpadi jelenlét gyógyszer a közönségnek és a színésznek is. Pedig nem volt könnyű nekem az elmúlt időszak, mindig csak azt emlegetik, hogy sikeresen megküzdöttem a prosztatarákkal. Egy frászt csak azzal, háromfajta rákom volt
– jelentette ki a Kossuth-díjas színész, aki szerint az, hogy meggyógyult, a hozzáállásának köszönhető.
Egyszerűen nem vettem róla tudomást, hogy van, nem voltam hajlandó elfogadni, hogy rákos vagyok, hogy ebbe meghalhatok. Mert aki úgy áll hozzá, hogy nagyon beteg, neki vége, aki nem harcol, az nem is nyerhet!
Reviczkyt nemrég a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán műtötték. Úgy fogalmaz, volt egy kis gond a szívével, de most már minden rendben van. TAVI műtéten esett át, ami egy modern eljárás: lehetővé teszi az aortabillentyű cseréjét nyitott szívműtét nélkül.
Kaptam egy jópofa pacemakert, ami rendszabályozza a szívritmusomat. Ez már egy újfajta készülék, de még így is oda kell figyelni arra, hogy hová tehetem, mit használhatok tudva, hogy ez a ketyere ott dolgozik a mellkasomban. Például nem tehetem a mobilomat a bal felső ingzsebembe, mert bezavarhatja. Sok minden van még részletezve a zárójelentésben, de a feleségem vigyáz rám! Van egy kis utóhatása a műtétnek, néha kicsit szédülök, de ez is alakul és teljesen jól leszek
– osztotta meg a portállal a színművész, majd köszönetet mondott orvosainak, az aneszteziológusának és minden ápolónak, akik végig kísérték a bent létét a klinikán.
The post Szívműtéten esett át Reviczky Gábor, pacemakert kapott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu