Kevés dolog mutatja jobban a magyar válogatott fejlődését és a nagy futballrendszerek – mint az Európa- vagy a világbajnokság – átalakulását, hogy egy évtized alatt hány (tényleg) sorsdöntő mérkőzést vívott meg a nemzeti csapat. Három dolog kellett ehhez:
- az egyik, hogy előbb az UEFA, aztán a FIFA bővítse a legnagyobb válogatott tornáját,
- a másik, hogy az UEFA bevezessen egy új versenysorozatot (Nemzetek Ligája), mely az Eb- és vb-kvalifikációra is kihatással van,
- a harmadik és a legfontosabb pedig az, hogy a magyar válogatott elég jó legyen ahhoz, hogy versenyben maradjon a selejtezők végelszámolásáig.
Ez utóbbi azért 1986–2015 között nem volt magától értetődő, sőt. A válogatott a sikeres 1986-os vb-kvalifikáció (és a sikertelen vb) után alig jutott közelébe a továbbjutásról döntő mérkőzéseknek.
A „sorsdöntő” kifejezés jelentése is átalakult: már nem a továbbjutásért megvívott selejtezők, pláne nem a tornamérkőzések esetén került elő.
Sorsdöntőnek neveztek ki egy-egy mérkőzést már a harmadik-negyedik fordulóban, amennyiben a továbblépés reményének elvesztése fenyegetett.
The post Szoboszlai katartikus góljával vetkőztük le a magyar átkot – a Rossi-csapat már rutinos az élet-halál meccseken first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





