Súlyos autóbuszbaleset történt október 22-én délelőtt Szolnokon. Az első információkból annyi derült ki, hogy egy busz váratlanul letért az útról és egy fának majd a Varga Katalin Gimnázium falának csapódott. Az ütközés következtében sokan megsérültek, többen súlyosan, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Később kiderült: a balesetnek egyetlen súlyos sérültje van, a második mentőhelikoptert nem kellett bevetni. A huszonhárom kórházba szállított sérült között volt négy gyerek, illetve egy volt gyalogos, a többiek a buszon utaztak. Az iskolában senkinek sem esett baja.
Megtudtuk azt is, hogy egy helyi járatú autóbusz szenvedett balesetet, feltehetően műszaki hiba, vagy a sofőr hirtelen rosszulléte miatt. A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt, szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
A 24.hu Loós András igazságügyi közlekedési műszaki szakértőt kérdezte, aki hangsúlyozta, csak általánosságokban tud beszélni, mert a szolnoki buszbaleset körülményeiről csak annyit tud, amennyi a sajtóban megjelent.
A szakértő azt mondja, egy helyi járatú autóbuszon sokkal nehezebb kivédeni egy esetleges baleset negatív következményeit, mint egy helyközi járaton.
„Ismereteim szerint a távolsági autóbuszokon, illetve azokon a járatokon, ahol be gyárilag be van szerelve, kötelező a biztonsági öv használata. Ezekre nem is szoktak több jegyet eladni, mint ahány ülőhely van, hogy az utasok a lehető legnagyobb biztonságban legyenek” – fogalmazott.
A helyi járatokon azonban általában nincs biztonsági öv, sőt az utasok egy része állva utazik, pedig Loós András szerint, aki nem ül le, kockáztat.
„Egy tömegközlekedési eszközön állva utazni rendkívül veszélyes. A tömeg, például egy test a tehetetlensége miatt igyekszik megtartani korábbi mozgásállapotát, vagyis a jármű hirtelen sebességváltozása, például egy fékezés, vagy fának, falnak csapódás esetén a test a korábbi sebességgel halad tovább mindaddig amíg neki nem csapódik valamilyen fémrésznek, szélvédőnek, karfának, vagy üléstámlának. Ha biztonsági öv nincs is a buszon, sokkal kisebb eséllyel szenved súlyosabb sérüléseket az, aki ül, mert
The post Szolnoki buszbaleset: „Aki állva utazik, kockázatot vállal” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu