Sztrájkba léptek a Hanon System dolgozói Székesfehérváron is

A Vasas Szakszervezeti Szövetség közlése szerint a székesfehérvári és pécsi telephelyeken termelő dél-koreai Hanon Systems Kft-nél működő Vasas Szakszervezet tagsága és a hozzájuk csatlakozott dolgozók döntése alapján a pécsi telephelyen hatalmas részvétellel végrehajtott figyelmeztető sztrájk után a székesfehérvári kollégák is sztrájkba lépnek.

A sztrájk június 11-én reggel kilenckor kezdődött és 11-ig hirdették meg. A munkát ugyanabból az okból tették le a székesfehérvári, mint pécsi kollégák.

A munkavállalók nem tartják elfogadhatónak a 2025-ben végrehajtott 3 százalékos béremelés után hogy a 2026-ra ígért 4 százalékos béremelést csak részben hajtotta végre a munkáltató. Álláspontjuk szerint béreik reálértéke folyamatosan csökken, miközben a dolgozókra nehezedő elvárások nemhogy csökkennének, de többlet-munkát, hétvégi túlórákat is elvár a vállalat tőlük.

A munkavállalók méltatlannak érzik a körülményeiket és ezt a fajta munkáltatói hozzáállást. A figyelmeztető sztrájkkal ki akarják fejezni elégedetlenségüket és azt, hogy elszántak amellett, hogy kiállnak az érdekeik mellett.

A sztrájkbizottság egy minden fél számára elfogadható megállapodás érdekében a továbbra is készen áll a jóhiszemű és konstruktív egyeztetésre – tették hozzá.

Szerda reggel a Telekom egyik cégénél demonstráció volt, mind a négy telephelyükön. Náluk a béremeléssel nem voltak elégedettek a dolgozók.

The post Sztrájkba léptek a Hanon System dolgozói Székesfehérváron is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest