Takács Péter lehet a Fidesz egyéni jelöltje Pápán

Veszprém vármegye 4-es számú, Pápa központú választókerületének fideszes képviselőjelöltjeként indul az áprilisi parlamenti választáson Takács Péter – erősítették meg helyi és kormányzati forrásból a 24.hu értesülését.

Az egészségügyi államtitkár Pápán született, és a közeli Vaszaron nőtt fel. A politikus nemrég a községben járt, mert meghívták a helyi iskola 120 éves fennállásának megünneplésére – a képviselőjelöltségéről azonban hivatalos információ még nem jelent meg, noha úgy tudjuk, tényként kezelik a választókerületben.

Lapunk a sajtós munkatársán keresztül elérte Takács Pétert, aki annyit üzent vissza:

press@,

amivel feltehetően a Tisza jelöltjeire utalt, akik a párt sajtóosztályához irányították az érdeklődőket, mivel nem nyilatkozhattak az ellenzéki párt előválasztása során.

A rend kedvéért – és komolyan véve a javaslatot – írtunk a Belügyminisztérium sajtóosztályának is Takács jelöltségével kapcsolatban – ha válaszolnak, beszámolunk róla.

A pápai körzetet 27 éven át Kovács Zoltán képviselte az Országgyűlésben, ám a fideszes politikus a nyáron összeférhetetlenség lemondott, mivel a jegybank felügyelőbizottságának tagjává választották. Bár Kovács 2022-ben is egyéniben győzött, miután egy évnél kevesebb volt hátra a következő választásig, listáról pótolták, így nem helyi politikus vette át a mandátumát (a budapesti Király Nóra és az ózdi Csuzda Gábor váltotta őt és az alkotmánybíróvá választott szombathelyi Hende Csabát).

Pápán ugyanakkor 34 éven át tartó fideszes uralom tört meg a tavalyi önkormányzati választáson.

A 46 éves Takács Péter 2005-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, rezidens éveit igazságügyi orvostani területen töltötte. 2012 és 2015 között a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetben egészségügyi szakreferense, később az Állami Egészségügyi Ellátó Központ orvosszakmai tanácsadója és megbízott térségi igazgatója volt. 2015 és 2017 között a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak finanszírozási osztályvezetője és járóbeteg-ellátási igazgatója volt, 2019-től pedig egy éven át a kórház megbízott főigazgatójaként tevékenykedett. Innen került át az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettesi pozíciójába, majd 2022 májusa óta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkáraként Pintér Sándor alatt ő az ágazat arca és irányítója.

Takács Péterrel szemben a Tisza Párt színeiben Ujvári Szilvia indul a 2026-os országgyűlési választáson. A külkereskedelmi vezető Farkasgyepűn él, háromgyermekes édesanya. A párt honlapján olvasható leírás szerint közgazdász végzettségét a biológiai talajerő-gazdálkodás területén bővítette tovább. Céljai között szerepel a helyi munkahelyek erősítése, az önkormányzatok önállóságának visszaadása, valamint az oktatás és az egészségügy emberközelivé tétele, hogy a vidék újra megtartó, élhető és fejlődő legyen.

A Fidesz még nem jelentette be jelöltjeit a jövő tavaszi választásra (januárra ígérik), de sorra derül ki, hogy mely körzetekben cserél jelöltet a kormányoldal: az elmúlt napok hírei alapján nem indul újra Kósa Lajos Debrecenben, Szabó Tünde Nyíregyházán és Vígh László Zalaegerszegen.

The post Takács Péter lehet a Fidesz egyéni jelöltje Pápán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest