Takács Péter szerint a MOK félrevezeti a lakosságot

Thumbnail for 6613026

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra is hamis állításokkal és csúsztatásokkal vezeti félre a lakosságot, és az egészségügyi dolgozókat – állítja Takács Péter Facebook-oldalán. Az egészségügyi államttikár szerint a kamara mindezt egy, korábban a részükre megküldött levélben foglaltak kiforgatásával és annak tartalmából elvégzett saját számításokra való hivatkozással teszi.

Takács azt állítja, hogy a MO rendelkezésére bocsátott kereseti és jövedelmi adatok valójában nem cáfolják, hanem alátámasztják az orvosi bérek vonatkozásában korábban közölt adatokat. „Eszerint a 2021. és 2023. közötti években megvalósult történelmi léptékű béremelésnek köszönhetően az orvosok bruttó átlagkeresete közel 2,2 millió forint”, írja.

Amikor az orvosi keresetekről beszélünk, akkor sohasem a bruttó alapilletmények átlagáról beszélünk (ahogyan a MOK teszi), hanem az orvosok bruttó átlagkeresetéről! Ahogyan azt az ágazatvezetés minden megszólalásában következetesen kiemeli, a bruttó átlagkereset az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosokra vonatkozik, és az alapbéren túl természetesen a mozgóbér elemeket (ügyeleti díjak, pótlékok egyéb juttatások) is tartalmazza

– fogalmazott a posztban a tárcavezető, aki szerint „nem világos és szakmaiatlan a MOK azon álláspontja, hogy ezeket a kifizetéssel érintett illetményelemet ne kellene figyelembe venni”.

A MOK számításai szerint ezzel szemben az orvosok átlagbéréről szóló állítás valótlan – hozzátéve: a kétmillió forint feletti összeg valójában

  • az orvosok egy kis részének
  • összes állásából és
  • rendes munkaidőn felüli plusz munkájából (orvoshiány!),
  • a szakmai, veszélyességi és egyéb pótlékokat is beleszámolva keletkezett
  • bruttó összeget jelenti,
  • aminek nincs köze az orvosok átlagbéréhez.

The post Takács Péter szerint a MOK félrevezeti a lakosságot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest