Találkozót beszélt meg a fegyverét és több ezer euróját lenyúló ismerősével, az ráfogta a stukkert, és újabb egymilliót rabolt tőle

Thumbnail for 6499970

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 33 éves győri férfival szemben, aki több ezer eurót rabolt az ismerősétől Zircen. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az áldozat tavaly júliusban tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismerőse ellopta a gumilövedékes fegyverét és több ezer euróját a Győrben parkoló kocsijából.

Az áldozat a helyzet tisztázása érdekében találkozót beszélt meg a férfival Zirc külterületén. Ennek során vita alakult ki köztük, majd a 33 éves győri férfi a korábban ellopott fegyverét ráfogta az ismerősére, és felszólította, hogy adja át a nála lévő – közel egymillió forintot tartalmazó – pénzkazettát. A fenyegetés hatására az áldozat átadta, a támadó pedig betette az autójába a pénzkazettát, s elhajtott.

A rendőrök másfél órával később Zirc határában fogták el a tettest. Autójának átvizsgálása során riasztólőszerek, kábítószergyanús növényi törmelék és azok fogyasztásához használt tárgyak kerültek elő.

Az előállított férfi drogtesztje pozitív értéket mutatott. A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és kábítószer-birtoklás vétségével gyanúsított férfit őrizetbe vették és letartóztatták. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

The post Találkozót beszélt meg a fegyverét és több ezer euróját lenyúló ismerősével, az ráfogta a stukkert, és újabb egymilliót rabolt tőle first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest