Ábel Anita Egy ritmusban című műsorának legutóbbi adásában Tarján Zsófi, a Honeybeast zenekar énekese volt az egyik vendég. A 39 éves előadó nyíltan beszélt arról, hogy több mint tíz éve társ nélkül él, és úgy érzi, nem véletlenül van egyedül.
Nem véletlenül nem merek kimenni helyekre lelkileg, mert azt érzem, ez nekem sok. A világ sok. Jobban megéri otthon önművelődéssel foglalkozni, mint hogy kimenjek egy cápákkal teli közegbe, ahol sérülhetek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a felfogás is rossz. Csak kényelmes a saját komfortzónánkban lenni, mert a magány is lehet komfortzóna és biztonságos, ahogy a negativitás is
– idézi a story.hu az énekesnőt, aki a munkát leszámítva nem sokszor mozdul ki, nehezére esik beilleszkedni új társaságokba. Ugyanakkor foglalkoztatja egy igazi társ gondolata.
Nagyon furcsán csapódik le az embereknél, hogy tizenöt éve… Nem, utánaszámoltam: 2008 óta, tehát tizenhét éve szingli vagyok, és ezt nem bántam meg. Sokkal többet tudtam tanulni, mintha átverem magam egy rossz kapcsolattal. Ha majd lesz egy párkapcsolat az életemben, abba úgy fogok belépni, hogy tapasztaltam egy csomó mindent, több szakmát is elsajátítottam, és sokkal jobban ismerem magam.
The post Tarján Zsófi: 17 éve szingli vagyok, és nem bántam meg first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu