Társaival megerőszakolt egy turistát, börtönbe megy a K-popsztár

Thumbnail for 6613162

Három év és hat hónapnyi börtönre ítélték Taeilt, az NCT nevű K-pop banda egykori tagját, amiért két társával együtt júniusban megerőszakolt egy kínai turistát – írja a BBC.

A 31 éves énekest tavaly augusztusban vádolták meg azzal, hogy szexuális bűncselekményt követett el, ám akkor nem hozták nyilvánosságra a pontos részleteket, az ügy miatt azonban távoznia kellett a rendkívül népszerű fiúbandából. Most a bírói döntéssel együtt nyilvánosságra hozták az ügy részleteit is.

Ezek alapján a polgári nevén Moon Tae Il-ként ismert férfi tavaly két ismerősével – rájuk csak Leeként és Hongként utal a bírósági anyag – együtt Szöul egyik bárjában találkozott a kínai turistával, akivel italozni kezdtek. A nő erősen ittas volt, mikor elhagyták a bárt, a trióval taxiba ült, és Lee házába mentek. Az öntudatlan nőt mindhárman megerőszakolták.

Bár az ügyben eljáró bíró „rendkívül súlyosnak” nevezte tettüket, az ügyészség által kért hét év börtön helyett három év hat hónap börtönre ítélte őket, amely mellé egy negyven órás programon is részt kell venniük, amelyet szexuális bűncselekmények elkövetői számára tartanak.

The post Társaival megerőszakolt egy turistát, börtönbe megy a K-popsztár first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest