Távozik a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Nemzeti Színházból érkezhet az utódja

Az Index információi szerint távozik a Soproni Petőfi Színház éléről Kiss József igazgató, és a helyét Fülöp Péter veszi át, aki az utóbbi egy évben a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt.

A lap azt írja, Kiss közös megegyezéssel távozik 2026. augusztus 14-ével – erről levélben tájékoztatta a Vidéki Színházigazgatók Egyesületét, és elköszönt a kollégáitól is. Mint írják, az igazgató mandátuma eredetileg 2028-ban járt volna le, és már csak hónapok választották el a nyugdíjtól.

A hírt Kóczán Péter, a város kulturális intézményeinek működésért felelős Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója erősítette meg az Indexnek. Kóczán azt mondta, a döntést sok beszélgetés előzte meg, és a hátterében az áll, hogy a tulajdonos – Fidesz–KDNP-többségű – önkormányzat kritikát fogalmazott meg a színház működésével kapcsolatban, de a távozás Kiss József döntése volt. Arra a kérdésre, hogy ki veheti át a színház vezetését, még nem kívánt válaszolni.

A lap úgy értesült, Fülöp Péter veheti át az igazgatói pozíciót, ám ő az Index megkeresésére annyit válaszolt, hogy minderről hétfőn tud bővebb tájékoztatást adni.

Kicsoda Fülöp Péter?

Fülöp 2025 nyarától a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt Vidnyánszky Attila vezérigazgató mellett, de már felmondott – ezt a Nemzeti Színház sajtóosztálya megerősítette a 24.hu kérdésére. Korábban vezette a kaposvári Csiky Gergely Színházat, és a Fidesz-kormány alatt politikai tisztséget is vállalt: 2019. július 1-től művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozott a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi), ahol a kultúráért felelős államtitkár Fekete Péter volt.

Legutóbb akkor írtunk róla, amikor kiderült: a legutóbbi választások előtt egyszemélyes cége, az FLP Consulting Kft. 45 millió forint kulturális támogatást nyert egy digitális platform fejlesztésére, míg a cég fő tevékenysége papíron ingatlan-bérbeadás.

The post Távozik a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Nemzeti Színházból érkezhet az utódja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest