Téglával támadt a rendőrre egy fiatal nő, hogy segítsen elmenekülni a körözött ismerősének

Thumbnail for 6457250

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egy nő ellen, aki téglával támadt egy rendőrre. A nőt őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a rendőrök szombaton egy nyírségi településen ellenőrzés közben felfigyeltek egy elfogatóparancs alapján körözött férfira, aki a rendőröket meglátva futva elmenekült; egy körbekerített területen elfogták, de még bilincselés közben is ellenállt az intézkedésnek.

Miközben az egyik rendőr testi kényszert alkalmazva földre vitte a férfit, egy ismerőse az utcáról figyelte az intézkedést, majd rátámadt a hivatalos személyekre. A megalapozott gyanú szerint a húszas évei végén járó nő a földről felvett egy töredezett peremű, csaknem másfél kilós hegyes tégladarabot és a neki háttal, mintegy három méterre térdelő rendőr felé dobta.

A tégla az egyik rendőrt a hátán találta el, és nyolc napon belül gyógyuló zúzódást okozott. Miután a tégladarabot a nő eldobta, rögtön egy újabb, közel kétkilós tégladarabot is magához vett a földről, melyet csak a vele szemben álló rendőr határozott felszólítására ejtett le. A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki.

A fiatal tagadta a bűncselekmény elkövetését a gyanúsítotti kihallgatása során. A nővel szemben több büntetőeljárás van folyamatban, köztük erőszakos bűncselekmények miatt is; a mostani támadást is hasonló cselekmény miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, és az elmúlt két évben összesen 21 alkalommal indult vele szemben szabálysértési eljárás.

A bíróság elrendelte a támadó letartóztatását. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be.

The post Téglával támadt a rendőrre egy fiatal nő, hogy segítsen elmenekülni a körözött ismerősének first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest