Gályarabokról már mindenki hallott, azt azonban kevesen tudják, hogy a rabszolgaság ezen módja nem csak az ókorban, de a középkor utolsó két évszázadában, sőt, az újkorban is rengeteg embert érintett.
A XVII. században ez korábban nem látott méreteket öltött, hiszen az európai államok közül több is úgy döntött, hogy a politikai, vagy vallási okból üldözötteket halálbüntetés helyett inkább gályarabsággal sújtja: így történt ez a Magyar Királyságban is, ahonnan 1675-ben számos protestáns értelmiségit adtak nápolyi, illetve velencei gályákra rabszolgáknak.
A negyven református és evangélikus prédikátor közül egy évvel később már csak huszonhatan voltak életben, akiket 1676. február 12-én Michael de Ruyter admirális szabadított ki, miután embereivel a Nápolyi-öbölből nem engedte ki a magyarokat kínzó hajókat.
Ennek az elhurcolásnak a nápolyi tengerparton nemsokára kézzelfogható emlékműve is lesz – derül ki az Esterházy-villából születő alkotóház tervein is dolgozó Szabó Levente Facebook-oldaláról, ahol az építész arról ír, hogy irodája, a Hetedik Műterem a grafikusként és tipográfusként is a legjobbak közt jegyzett Polgárdi Ákossal együtt készítette el a sétányon rövidesen beépítendő emlékkő terveit, ami a VPI Beton műhelyében vált valósággá.
A betonból öntött, időtálló emlék már egy nápolyi evangélikus templom belső terében áll, rajta rövid magyar, angol, illetve olasz nyelvű felirattal. Ez a következő:
Nem felejthetjük el a gályarabság sokezer áldozatát, közöttük a 40 magyar református és evangélikus prédikátort, akik „hitül által még holtuk után is beszélnek.” (Zsidók 11,4)
Polgárdi és Szabó korábban már több alkalommal is együttműködött: közösen jegyzik például a budapesti Kálvin téren álló REFORM500-installációt (2017), valamint az ELTE Múzeum körúti kampuszának második világháborús emlékművét (2014) is.
The post Tengerparti emlékkövet kapnak Nápolyban a magyar gályarabok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
