Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első olyan csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert véleményük szerint a Dél-afrikai Köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük – írta meg lapunk is.
A BBC cikke szerint (egyelőre) 59 fehér dél-afrikai érkezett az Egyesült Államokba, kérelmeiket gyorsított eljárásban fogadták el a hatóságok. Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete azt közölte, ők nem vettek részt a menedékkérelmek elbírálásában, bár ez volna a rendes ügymenet. A fehérek hivatalosan az őket érő diszkriminációra hivatkozva kaptak menedékjogot. Washington szerint ugyanis a dél-afrikai kormány a 2025-ben elfogadott földkisajátítási törvénnyel és más rendelkezésekkel tudatosan akar ártani nekik.
A befogadáshoz a jogi alapot Donald Trump egyik februári rendelete biztosítja, mely kimondja, hogy az Egyesült Államok menedékjogot nyújt minden olyan fehér dél-afrikai személynek (őket a köznyelvben afrikánereknek és búroknak is nevezik, igaz, a kettő nem ugyanaz), akik bizonyítani tudják, hogy faji alapú diszkriminációt szenvedtek el. A rendelet kifejezetten utasítja a hatóságokat, hogy a dél-afrikai menedékkérelmek élvezzenek prioritást.
A Washington melletti Dulles reptéren Christopher Landau külügyminiszterhelyettes fogadta az érkezőket, és a helyszínen arról beszélt, hogy számos történetet hallott az őket ért atrocitásokról. A rendelet ugyanis indoklásában a búrokat és más fehéreket ért faji alapú megkülönböztetésről, illetve a dél-afrikai földreform során őket sújtó kisajátításokról beszél – ezzel támasztva alá az intézkedés létjogosultságát. A dél-afrikai kormány természetesen mindezt tagadja.
Cyril Ramaphosa, az ország elnöke nemcsak Trumppal, de az általa befogadott menedékkérőkkel szemben is kikelt.
A menekült olyan személy, akinek politikai, vallási vagy gazdasági üldöztetés miatt kell a hazáját elhagynia. Ezek az emberek nem ilyenek!
– fogalmazott, egyúttal a menedékkérőket gyávának nevezte. Ramaphosa úgy keretezte a történetet, hogy az országban tapasztalható nehézségek elől „menekültek” el, ahelyett, hogy segítenének megoldani azokat.
A dél-afrikai fehérek hátrányos megkülönböztetése régóta téma az amerikai jobboldalon, főleg annak radikális szárnyán. Trump pedig, szokásához híven, gyorsan felült az aktuális hullámra. Már jóval a menedékérők befogadását lehetővé tevő döntés előtt a dél-afrikai fehéreket sújtó „népirtásról” posztolt a közösségi oldalán.
A kapcsolat a két ország között egyébként Trump (újbóli) hivatalba lépésekor szinte azonnal megromlott. Mivel – történelmi okokból – Dél-Afrika a palesztinok egyik fő támogatója, Trump döntése értelmében az USA már januárban megvonta az országnak juttatott segélyeket. Az indok akkor még csak Dél-Afrika vélt vagy valós Izrael-ellenessége volt, úgy tűnt tehát, hogy a két állam vitája a Közel-Keletre korlátozódik. Nem sokkal ezután viszont Trump elkezdett foglalkozni a búrok ügyével is, és többször is posztolt az őket ért atrocitásokról.
The post Tényleg megállítja Trump a „fehér népirtást” Dél-Afrikában? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu