Donald Trump nem érti a soft powert

– írta Joseph Nye március elején a Financial Timesban megjelent véleménycikkében. Márpedig, ha a fogalom megalkotója mondja ezt, akkor annak súlya van. „A soft power lényege, hogy egy ország nem kényszerrel vagy pénzzel éri el, hogy mások kövessék, hanem azzal, hogy vonzóvá válik” – fogalmazott a politológus Nye, amikor 1990-ben bevezette a fogalmat. Ezt ő a hard power nyers kényszerítő erejével állítja szembe. Másképp fogalmazva a soft power egy ország globális befolyása, amely a katonai erő és a pénz helyett a vonzó nemzeti kultúrán és ideológián alapszik, és része lehet a nyelvtanulás támogatása, a média befolyásolása vagy éppen a kultúra és a sport.

Amerika már nem is akar vonzó lenni

Nye 1990-ben megjelent könyve alapvetően az Amerikai Egyesült Államok hatalomgyakorlásáról szólt, és ennek részeként tárgyalta a soft powert, ami nem véletlen, hiszen ha van soft power-nagyhatalom, akkor az USA feltétlenül az. Amerika nem csupán a katonai és gazdasági erejének köszönhetően nyerte meg a hidegháborút, hanem azért is, mert évtizedeken keresztül olyan képet sugárzott magáról, melynek köszönhetően az amerikai kultúra világszerte hegemónná válhatott, az amerikai életforma pedig széles körben ismert és irigyelt lett. A berlini falat sem katonai erővel döntötték le, hanem a keleten ragadt milliók

egyértelműen állást foglaltak a nyugati életforma mellett.

Az amerikai vezetés azóta is bátran támaszkodhatott a soft powerre, még akkor is, ha az országról kialakult pozitív kép időközben változott.

Most azonban Donald Trump két hónap alatt többet rombolt le az amerikai soft powerből, mint a második világháború óta eltelt nyolc évtizedben bárki: a második elnöksége kezdetén

• gyakorlatilag véget vetett a J. F. Kennedy által alapított USAID külföldi segélyezési ügynökség globális működésének,
• befagyasztotta vagy megszüntette a Fulbright-ösztöndíjakat és más állami csereprogramokat;
• leállította a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja finanszírozását,
• felmondott számos multilaterális szerződést,

és minden egyes lépésével azt demonstrálta, hogy kizárólag a nyers erőben, azaz Nye kifejezésével élve a hard powerben hisz.

Erre reagálva írta Nye, hogy Trumpnak torz képe van a hatalomról, amit a New York-i ingatlanpiaci háttere miatt csak a kényszerítéssel és a tranzakciókkal azonosít: „Mi mással lehetne magyarázni Dánia megfélemlítését Grönland miatt, a Latin-Amerikát felháborító panamai fenyegetéseit, vagy azt, hogy Vlagyimir Putyin mellé állt Ukrajnával kapcsolatban, ami meggyengíti a hét évtizedes NATO-szövetséget” – fogalmaz cikkében Nye, aki még kitérhetett volna Trump kereskedelmi háborúira és büntetővámjaira is.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Trump már az első elnöksége alatt – akkor még nagyobb kontroll alatt – is megpiszkálta a soft power állami intézményeit, akkor akár azt is hihetnénk, hogy valójában az elnök személyes bosszúhadjáratáról van csak szó. Ezzel szemben már évek óta jelennek meg a soft power válságáról szóló cikkek és tanulmányok arra reagálva, hogy a világ egyre inkább a fegyverkezésre és a katonai erőre helyezi a hangsúlyt, a soft power pedig lejárt koncepció.

Parancsszóra nincs soft power

Ha körbenézünk a világban, valóban láthatók ezek a trendek.

The post Tényleg nem érdekli már a nagyhatalmakat, hogy mit gondol róluk a külvilág? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu