„Terminátor-fogatókönyvtől” retteg Elon Musk, aki szerint az OpenAI a Skynet

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk, kedden tanúvallomást tett egy a mesterséges intelligencia jövője szempontjából nagy téttel bíró perben, amelyben Sam Altmannal és az OpenAI vezetőségével csap össze. A Tesla vezetője, aki egyben az OpenAI egyik alapítója is volt, 2024-ben indított pert Altman és helyettese, Greg Brockman, valamint a Microsoft ellen a cég Open AI-ba történő befektetése miatt, írja az AP.

Biztos vagyok benne, hogy megpróbálják majd ezt a pert nagyon bonyolulttá tenni, pedig a helyzet valójában nagyon egyszerű. Nincs rendben az, hogy ellopnak egy jótékonysági szervezetet, amelynek küldetése a mesterséges intelligencia biztonságos és nyílt fejlesztése.

– jelentette ki a milliárdos, aki szerint hiba volt, hogy a cég nonprofit szervezetből profitorientált céggé vált.

Ezt követően a milliárdos bemutatta felemelkedésének történetét. E szerint 2500 dollár kanadai utazási csekkel, valamint egy zacskó ruhával és könyvvel érkezett Kanadába egyetemre, és onnan építette fel a világ legnagyobb cégeit. Musk azt sugallta, hogy minden üzleti vállalkozása az emberiség jólétét hivatott segíteni:

  • A SpaceX rakétagyártó cég szerinte „életbiztosítás az általunk ismert életre”;
  • Az állítása szerint ő által alapított Tesla a fosszilis tüzelőanyagok csökkentését célozza, amely „meglehetősen rossz lehet a környezetre és az egész emberiségre nézve”.
Benjamin Fanjoy/Getty Images Tüntetők az Elon Musk által indított per tárgyalása előtt.

Kifejtette, hogy egyetemi évei alatt kezdett el aggódni a mesterséges intelligencia miatt: attól tartott, hogy „kétélű fegyverré válik, amely megoldhatja az összes betegséget és felvirágozhat tőle a világ, vagy mindannyiunkat megölhet”. Márpedig szerinte az OpenAI-nél történt változások a Terminátor-forgatókönyvet idézik, ahol a Skynet elpusztította az emberiséget.

A milliárdos a perben kártérítést és Altman eltávolítását követeli az OpenAI igazgatótanácsából. A mesterséges intelligencia vállalat reakciója szerint azonban Musk egyetlen célja, hogy megerősítse saját mesterséges intelligencia platformját, az xAI-t, amely 2023-ban indult el. Az ítélet jóval később várható csak, ugyanis Altman, az OpenAI vezérigazgatója várhatóan szintén tanúvallomást tesz, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója mellett.

Kapcsolódó
Olyan lépésre készül Elon Musk, ami a Föld első billiomosává teheti

Elon Musk hamarosan a világ első billiomosa lehet, amihez a nem túl sikeres SpaceX vállalata segítheti hozzá. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan, és mit jelenthet ez a cég jövője szempontjából.

The post „Terminátor-fogatókönyvtől” retteg Elon Musk, aki szerint az OpenAI a Skynet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest