Tesco-vezér: Ideje kivezetni az árrésstopot

Eljött az ideje a kormányzati ár- és árréskorlátozások kivezetésének, mert a csökkenő világpiaci árak mellett ennek most lenne a legkisebb hatása a fogyasztói árakra – mondta az Indexnek Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

Pálinkás emlékeztetett rá: a kiskereskedelem különösen érzékenyen reagál a háztartások hangulatára, és a Tesco belső mutatói szerint a fogyasztói bizalom régóta negatív tartományban van, az utóbbi 3–3,5 évben inkább stagnált, mint romlott. A reálbérek emelkedése szerinte csak lassan épül be a költésekbe, az élelmiszer-vásárlás volumene pedig inkább stagnál. A kosárértékek emelkedése szerinte sokszor inkább árváltozásból, nem mennyiségi bővülésből jön.

A vezérigazgató a kormányzati beavatkozások hatásaival kapcsolatban két dolgot emelt ki:

  • a kiszámíthatatlan szabályozást
  • és az árrésstop miatti bevételkiesést.

Szerinte a gyakori változtatások miatt nehéz hosszabb távra tervezni, a nagyvállalatok emiatt pedig kénytelenek több forgatókönyvvel számolni. A Tesco-vezér kiemelte: az árréssapkák az érintett termékkörökben gyors árcsökkenést hozhatnak, ám közben jelentős bevételkiesést okoznak, amit más területeken kell kitermelniük a kereskedőknek.

Mint arról korábban beszámoltunk, valamennyi nagy kiskereskedelmi láncot megviselték a kormányzati intézkedések. A piacvezető Lidl kivételével szinte mindegyiket milliárdos nagyságrendű veszteségbe taszították a különadók és az árkorlátozások, illetve az, hogy

a lényegében stagnáló gazdaság miatt a lakossági kereslet is gyenge.

A Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél 32 milliárd forint veszteség jött össze két év alatt. Pálinkás Zsolt erről az Indexnek azt mondta, hogy az összeg nagyjából helytálló, a 2025-ös év pénzügyi eredményeiről viszont még nem tudott beszámolni, mivel a pénzügyi évet majd csak február végén zárják. A brit tulajdonú láncnál a helyzet rendezése érdekében nem tőkeinjekcióval operáltak, hanem az arányokat rendezték át: 116 milliárd forinttal leszállították az alaptőkét, és egyidejűleg megemelték az eredmény-, illetve a tőketartalékot, vagyis az alaptőkéből a saját tőke más elemeibe helyezték át az összegeket.

Az alaptőke-csökkentésről a vezérigazgató azt állította, hogy ezzel nem cégeladást készítettek elő, hanem pusztán pénzügyi-technikai lépés: a szabályozói környezet miatt a vállalat belső finanszírozási megoldásokhoz nyúlt, csoporton belüli hitellel kiegészítve, így nettó értelemben nem vontak ki pénzt az országból. Azt is hangsúlyozta, hogy beruházások és fejlesztések futnak (logisztika, új boltnyitások, formátumtesztek).

The post Tesco-vezér: Ideje kivezetni az árrésstopot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest