Lássanak világot, szélesítsék a látókörüket, hogy minél több benyomást, tapasztalatot és inspirációt szerezzenek
– ajánlotta figyelmébe intelmeit Tiborcz István ingatlanfejlesztő szakember azoknak a fiataloknak, akik a példáját követve az ingatlanszektorban vállalkoznának. Mindezt a történelem tanulságaira alapozza, hisz szerinte a 19. századi és 20. század eleji Budapest is „azért épült meg úgy, ahogy, mert az akkori magyar városvezetők sokat utaztak”, a tapasztalatokat pedig hazahozták. Úgy látja, a városképen emellett még az is segített, hogy olyan világhírű személyek alkottak itt, mint Gustave Eiffel. Ezért úgy gondolja, érdemes lenne a 21. században is minél több külföldi építészt meghívni a fővárosba.
Tiborcz, aki emellett Orbán Ráhel, a miniszterelnök lányának férje is egyben – akik így ketten már közel 10 éve, hogy saját lábra álltak –, a lakhatási válságról is megosztotta véleményét a Mandinerrel. Szerinte a probléma több tényezőre vezethető vissza, például arra is, hogy Budapest turisztikailag kiemelt város, és az Airbnb-k térnyerése felnyomta az árakat és a bérleti díjakat. Hosszú távon „muszáj lesz kezdeni valamit” azzal, hogy a belvárosban (és egyre inkább már azon kívül is) csak nagyon drágán lehet lakást vásárolni, tette hozzá.
A legjobb megoldás az lenne, ha megfizethető árú lakások épülnének, leginkább a külső városrészekben, rozsdaövezetekben
– vélekedett a vállalkozó, majd pár sorral lejjebb eldicsekedett azzal, hogy a Gránit Alapkezelőjével tavaly új területen, a lakásbérbeadási üzletben is megjelent.
Tiborcz István egyebek mellett arról is beszélt az interjúban, hogy Budapestet három területen lenne fontos fejleszteni, ezen a téren ő személyesen azt „priorizálja”, hogy a meglévő épületeket újítsák fel. Érdemes azonban megtalálni az 1–2 év alatt befejezhető gyors fejlesztéseket is, magyarul a
low hanging fruitokat, quick wineket.
The post Tiborcz István: Meg kell találni a low hanging fruitokat, a quick wineket first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu