Tiltakozik a Mi Hazánk a képviselők elköltöztetése ellen

„Cseberből vederbe kerül az ország a Tiszával: képviselőiknek nem elég pazar az eddigi irodarendszer, csak az újépítésű, több mint 10 milliárd forintból néhány éve elkészült Szabad György Irodaházba hajlandók beülni, az ellenzéket oda viszont nem engedve, így megtörve a képviselők közti egyenlőség hagyományát, igaz, a Mi Hazánk nem is kívánja igénybe venni a luxuskivitelű irodaházat” – írja posztjában Novák Előd.

Korábban Magyar Péter közölte: a Tisza képviselői nem költöznek be az ÁVH egykori épületébe, a Képviselői Irodaházba. A Tisza-frakció a Kossuth téren lévő Szabad György Irodaházba költözik majd be. Magyar Péter az irodaház váltást szimbolikusnak tekintette, hiszen a Képviselői Irodaház az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és az MSZMP egykori épületeként szolgált.

Novák Elődnek nem tetszik az ötlet. „A hivatali dolgozókat több tízmillió forintos költözési költséggel eltávolítani onnan azért is abszurd, mert ők dolgoznak ott napi 8 órában, a képviselők alig vannak bent az irodáikban, hiszen inkább az Országházban tartózkodnak plenáris, bizottsági vagy frakcióüléseken, máskor meg választókerületi irodában, terepen dolgoznak, külső rendezvényeken vannak, így indokolatlan nekik fenntartani a legjobb irodákat.”

Hozzátette: a „Tisza luxizása helyett inkább az idejétmúlt politikusi privilégium, a mentelmi jog eltörlésére van szükség, ha komolyan gondoljuk, hogy „A törvény előtt mindenki egyenlő.”

(MTI)

The post Tiltakozik a Mi Hazánk a képviselők elköltöztetése ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest