Tisza-alelnök: A hatalom megkezdte a családi vállalkozásunk tönkretételét

Hirtelen visszamondta egy állami cég egy két napos, száz főt érintő foglalását abban a szállodában, amelyet a Tisza Pártnak a hétvégén, a kötcsei rendezvényen bemutatott új alelnökének családja üzemeltet – jelentette be egy Facebook-videóban a politikus kedden.

Forsthoffer Ágnes szerint a nagy állami cég munkatársait már sokadik alkalommal várták vissza,

Mígnem tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán.

A balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa arról is beszélt, hogy értesülései szerint a TV2 járja a várost, „megállítja az embereket és próbálja a szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét,

jelentette ki Forsthoffer, de hozzátette, hogy a Tisza alelnökeként azon fog dolgozni, hogy a gyerekei olyan országban éljenek, ahol a tisztességes munka fog számítani és nem a politikai hovatartozás.

A Tisza harmadik alelnökének posztjára Magyar Péter is reagált a saját oldalán, és azt írta, hogy az indokolás nélküli lemondással az állami cég több millió forintos kárt okozott a családi szállodának:

Ez az embertelen hatalom valódi arca. (…) Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

A pártelnök hozzátette: „Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi”, majd Orbán Viktorra utalva úgy zárta a bejegyzést, hogy

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!

The post Tisza-alelnök: A hatalom megkezdte a családi vállalkozásunk tönkretételét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest