Titkos bejáratot találhattak az egyik gízai piramison

Létezhet egy eddig feltáratlan, második bejárata is a gízai Menkauré-piramisnak egy új tanulmány eredményei szerint. A kutatók radaeok és ultrahang mérők segítségével két levegővel teli űrt azonosítottak az építmény keleti homlokzata alatt, ezzel támasztják alá feltételezésüket.

A kutatásban résztvevő Müncheni Műszaki Egyetem közleményéből kiderül, a Menkauré-piramis keleti oldala régóta foglalkoztatja a szakértőket, annak ugyanis van egy négy méter magas, hat méter széles része, ahol a kövek szokatlanul csiszoltak. Ennyire simára csiszolt kövek ezen a helyen kívül kizárólag az építmény egyetlen ismert bejáratánál vannak, így logikus következtetésnek tűnik egy második bejárat létezése.

A levegővel teli anomáliákat most éppen ezek mögött a csiszolt kövek mögött azonosították. Az egyik 1,13, a másik 1,4 méterrel a homlokzat mögött található, a kisebbik 0,9 méter magas és 0,7 méter széles, míg a nagyobbik magassága 1 méterre, szélessége 1,5 méterre tehető.

Amint a Live Science írja, a Menkauré-piramist Krisztus előtt 2490 és 2472 között építtette Menkauré fáraó, az óbirodalmi IV. dinasztia uralkodója. A három gízai piramis közül ez készült el legkésőbb, és ez a legkisebb is. Magassága eredetileg mintegy 65 méter lehetett, főbejárata az északi oldalán található.

Hogy a keleti oldalon valóban létezik-e egy második bejárat, egyelőre csak feltételezés, a két anomália azonosítása azonban jól mutatja, hogy rengeteg mindent még mindig nem tudunk az egyiptomi piramisokról. 2023-ban például kutatók azonosítottak egy addig ismeretlen járatot a gízai nagy piramisban.

The post Titkos bejáratot találhattak az egyik gízai piramison first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest