Letartóztatta a bíróság azt a Vác környéki általános iskolában dolgozó tanárt, aki kikezdett az egyik 13 éves diákjával. A gyermekpornográfiával és más bűncselekménnyel gyanúsított férfi titkos éjszakai találkozóra hívta a kislányt egy elhagyatott vasútállomásra azért, hogy rábeszélje arra, hogy szexuális cselekményt végezzen vele.
A lány elutasította a férfi kezdeti próbálkozásait, de később több intim fotót is küldött a pedagógusnak, aki ugyancsak hasonló felvételeket küldött neki. A törvényszék közleménye szerint a gyanúsított tavaly szeptembertől dolgozott pedagógusként az egyik Váci járásban működő általános iskolában. A munkája során ismerkedett meg az akkor még csak 13 éves lánnyal.
Márciusban a gyanúsított és a kislány egy internetes alkalmazáson keresztül kezdett el beszélgetni egymással, aminek a hatására gyerek érzelmileg erősen kötődni kezdett a gyanúsítotthoz. Idővel a beszélgetések hangvétele egyre intimebbé vált. Áprilisban a tanár rábeszélte a lányt arra, hogy éjszaka jöjjön el az egyik elhagyatott vasútállomáshoz.
Itt a pedagógus szexuális cselekményt kezdeményezett a diákjával, aki a férfi kezdeti próbálkozásit követően ellenállt. A terhelt és a kislány ezt követően is kapcsolatban maradtak, az interneten keresztül továbbra is beszélgettek és a lány több pornográf jellegű, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló képet továbbított magáról a férfinak. Ezzel párhuzamosan a gyanúsított is készített saját magáról hasonló felvételeket, amelyeket továbbított a tininek.
A tanár részben beismerte a terhére rótt cselekményt és azzal védekezett, hogy tettét a lány kérésére követte el. A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását. Az ügyész tudomásul vette a végzést, a gyanúsított és a védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
The post Titkos éjszakai találkára hívta a 13 éves diákját egy tanár, mert szexelni akart vele first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu