Tíz évre szóló gázkereskedelmi megállapodás jött létre a Shell Energy Europe Limited (SEEL) és a magyar földgázkereskedelmi vállalat, az MVM CEEnergy Zrt. (MVM CEEnergy) között – jelentették be kedden.
A közlemény megerősíti Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi bejelentését, miszerint Magyarország hosszú távú, „nyugati irányú” földgázvásárlási szerződést írt alá. Bár a miniszter nem mondta, hogy a Shellről van szó, egy minisztériumi közleményből ez is kiderült.
Az MVM és a SEEL közös nyilatkozatában az áll, hogy a 2026 januárjában életbe lépő együttműködés értelmében a SEEL évente mintegy 200 millió köbméter földgázt szállít majd Közép-Európába.
A Shell Energy Europe Limited alelnöke, Bob Kijkuit szerint a megállapodás erősíti Közép-Európa energiaellátásának biztonságát, míg az MVM CEEnergy vezérigazgatója, Orbán Gábor kiemelte, hogy a partnerség fontos mérföldkő a földgázportfólió diverzifikálásában és a régió fenntartható gázellátásának biztosításában.
Szijjártó arról is beszélt, hogy ez a legnagyobb volumenű és leghosszabb távú megállapodás, amelyet hazánk valaha nyugati beszállítóval kötött. A megállapodás új forrást, szerződést és útvonalat biztosít, ami erősíti az energiaellátás biztonságát és hozzájárul a gázportfólió diverzifikációjához. Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország számára az energiabiztonság fizikai és földrajzi, nem pedig ideológiai kérdés, mivel a földgáz a nemzeti energiamix egyharmadát adja, és hosszú távon is meghatározó marad.
A miniszter kiemelte, hogy a keleti forrásokra épülő stabil alapot most egy nyugati partnerrel kötött megállapodás erősíti tovább. Felidézte, hogy a brit-holland Shell száz éve van jelen Magyarországon, jelenleg közel 200 benzinkutat és 100 elektromos töltőállomást üzemeltet, és megbízható partnernek bizonyult. A kormány a szerződést stratégiai együttműködésük újabb mérföldkövének tekinti.
The post Tíz éves gázkereskedelmi megállapodást kötött az MVM és a Shell first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu