Emmanuel Macron francia elnök keddi bejelentése szerint tíz éven át fejlesztik majd a világ egyik legismertebb közgyűjteménye, a párizsi Louvre otthonát, aminek eredményeként Leonardo da Vinci Mona Lisája egy egész kiállítási teremhez jut – írja az MTI.
A Louvre új reneszánszának nevezett projektben a Szajna felől 2031-re új bejáratot, illetve földalatti kiállítási termeket terveznek nyitni – mondta az államfő, alig néhány lépésre a világ legismertebb festményétől.
Macron hozzátette: az új bejárat költségeit jegyeladásokból, adományokból, illetve licenszdíjakból fogják fedezni, az Európai Unión kívülről érkezőknek árusított jegyek árait pedig meg fogják emelni.
A szakértők által 800 millió eurósra (327 milliárd forint) becsült munkákat legutóbb a nyolcvanas években előzte meg hasonló, akkor azonban még csak évi négymillió látogatóval számoltak. Ez mostanra több mint a duplájára nőtt, 2024-ben ugyanis már 8,7 millióan lépték át a főbejáratot.
Az elnök szerint a Mona Lisa a jövőben a múzeum egy új termében lesz kiállítva, ahová csak külön jeggyel lehet majd belépni. Ezt azzal indokolta, hogy ez egyszerűbbé fogja tenni a látogatást azoknak, akik csak ezt a művet szeretnék megtekinteni.
Laurence des Cars, a Louvre igazgatója január elején Rachida Dati kulturális miniszternek címzett levelében úgy fogalmazott, hogy a múzeumot az elavulás veszélye fenyegeti. A Le Parisien című lapban is megjelent dokumentumban egyebek között az épület állagának romlását nehezményezte: a műalkotásokat veszélyeztető vízszivárgásokról, hőmérséklet-ingadozásokról, illetve egyéb problémákról írt, sőt azt is kifogásolta, hogy nincs elegendő mellékhelyiség, illetve megfelelő étkezési lehetőség.
The post Tízéves felújítást kap a Louvre, a Mona Lisának saját termet adnak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu