Tízmilliárd forint áfát csaltak el földgázkereskedő cégek

Thumbnail for 6326107

Már az elcsalt áfa mértéke is elérte a 10 milliárd forintot abban az ügyben, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felgöngyölített. A nyomozásba fektetett munka legalább annyira mutat grandiózus számokat, mint a jegyzett pénzösszegek.

A NAV közleménye szerint a nyomozás során egy olyan, száz feletti cégből álló láncolatot derítettek fel a nyomozók, amelynek célja az EU területéről érkező földgáz általános forgalmi adójának jogellenes csökkentése volt. Az elkövetők a többtízmilliárd forint értéket is meghaladó földgázkereskedelem után fizetendő áfát elcsalták, és ugyanilyen értékű elektronikai termékekkel fiktíven kereskedtek.

Kiemelték, hogy a NAV pénzügyi nyomozói, a Fővárosi Főügyészség és a külföldi társhatóságok több hónapos előkészület után, 220 pénzügyi nyomozó 60 pénzügyőr járőrrel közösen egy időben 70 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, melynek során fontos bizonyítékokat foglaltak le a földgázkereskedelmi tevékenységhez és fiktív elektronikai kereskedelemhez köthetően, a gazdasági társaságokat bejegyző ügyvédi irodák és az egyenként többmilliáros forgalmat lekönyvelő cégek székhelyén, irodáiban, könyvelőiknél és az elkövetők lakóhelyein.

A NAV által folytatott büntetőeljárásban több mint 23 milliárd forintot sikerült biztosítani és lefoglalni az elkövetői körtől. A nyomozóhatóság különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hét embert előállított, majd gyanúsítottként kihallgatott. A bűncselekmények két fő szervezőjét őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

The post Tízmilliárd forint áfát csaltak el földgázkereskedő cégek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest