Több mint öt évet kértek a nőre, aki halálra gázolt egy kerékpárját toló asszonyt részegen

Thumbnail for 6385742

Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség azzal nővel szemben, aki halálra gázolt egy kerékpárját toló asszonyt részegen az egyik Hajdú-Bihar vármegyei településen.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleménye szerint öt év három hónap börtönbüntetést kértek a halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt nőre beismerés esetére azzal, hogy öt évre tiltsák el őt a közúti járművezetéstől és a közügyektől is.

A nő az ittassága miatt későn vette észre az asszonyt, aki az úttest túloldaláról a vádlott sávjába éppen áttolta a kerékpárját. A nő fékezni kezdett, de hátulról, közel 33 km/h sebességgel elütötte az asszonyt, majd az autóval az út melletti árokba hajtva állt meg. A 68 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A kiérkező rendőrök megszondáztatták a sofőrt, majd a pozitív érték miatt vérvételre vitték, ahol beigazolódott, hogy súlyosan ittasan vezette az autóját, ami nagyban befolyásolta a biztonságos közlekedésben. Az áldozatot féktávolságon kívül észlelni lehetett, de a sofőr az ittassága miatt később reagált, emiatt következett be a halálos baleset.

The post Több mint öt évet kértek a nőre, aki halálra gázolt egy kerékpárját toló asszonyt részegen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest