Több ország is bojkottálná az Eurovíziós Dalfesztivált, ha Izrael is részt vehet a versenyben

Több ország is tiltakozik Izrael részvétele ellen az Eurovíziós Dalfesztiválon a gázai konfliktus miatt – adta hírül a HVG. Az ország kizárásáért kampányoló nemzetek közt Írország, Spanyolország, Hollandia és Szlovénia is jelen van. Ezzel szemben Németország épp akkor nem hajlandó részt venni az eseményen, amennyiben Izraelt kitiltják. A végső döntésről csütörtökön, Genfben szavaznak a szervezők és a résztvevő országok.

Viszont nem most kezdődtek az ország részvételéből fakadó konfliktusok: az idei bázeli verseny döntőjét palesztinpárti tüntetők zavarták meg. Ekkor két tiltakozó akarta megrohamozni a színpadot, hogy festéket dobjanak az izraeli versenyzőre, ám ezt sikeresen megakadályozták. Sőt, több ország is megfogalmazta a vádakat, miszerint a második helyen végző Yuval Raphael azért juthatott el eddig a versenyben, mert Izrael kormánya fizetett reklámkampánnyal népszerűsítette őt – ezzel pedig mesterséges úton szereztek előnyt a saját versenyzőjüknek. Az idei nyertes, az osztrák Johannes Pietsch szintén az ország kizárását követeli a versenyből.

A helyzet továbbra is megosztja a résztvevőket – akár az esemény jövője is kérdésessé válhat, amennyiben nem sikerül megegyezésre jutni az ügyben.

Kapcsolódó
Az osztrák JJ nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, Izrael a közönségnek hála második lett

Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, amit a tavalyi győztes, Nemo otthonában, Svájcban rendeztek meg.

The post Több ország is bojkottálná az Eurovíziós Dalfesztivált, ha Izrael is részt vehet a versenyben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest