Több száz kilométeres körzetet érintene a radioaktív szennyezés, ha Izrael megtámadja ezt az atomerőművet

Thumbnail for 6577063

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője pénteken figyelmeztetett, hogy az iráni Bushehr atomerőműve elleni direkt támadás nagyon magas radioaktivitás-kibocsátással járna, és a létesítmény több száz kilométeres körzetében hatással lenne az emberekre, írja a CNN.

Rafael Grossi szerint a bushehr-i atomerőmű elleni támadás lenne a legsúlyosabb mind közül. Mivel ez egy működő erőmű, több ezer kilogramm nukleráis anyagot tárolnak itt.

Mivel Bushehr Irán déli részén található, ez azt is jelenti, hogy közelebb van az amerikai szövetségesek fővárosaihoz, mint Teheránhoz. Grossi hozzátette, a régióban található országok közvetlenül őt keresték meg azzal, hogy kifejezzék aggályaikat az erőművel kapcsolatban.

Teljesen világossá szeretném tenni a dolgot. Ha megtámadják a bushehr-i atomerőművet, akkor azzal nagy mennyiségű radioaktivitás jutna ki a természetbe

– mondta, hozzátéve, hogy súlyos esetben magolvadás is előállhat, ami még katasztrofálisabb következményekkel járna.

The post Több száz kilométeres körzetet érintene a radioaktív szennyezés, ha Izrael megtámadja ezt az atomerőművet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest