Több tíz milliárdos cég tulajdonosa lett az ország leggazdagabb magyar-orosz vállalkozójának felesége

A 24.hu információja szerint a múlt hét végén házasságot kötött az egyik leggazdagabb magyarországi vállalkozó, Rahimkulov Ruszlan, az OTP és a Mol egyik fő részvényese, akinek a felesége az utóbbi három évben szintén milliárdos lett.

A családi tőkét az Oroszországból idetelepült Megdet Rahimkulov alapozta meg, aki egy időben a Gazprom magyarországi képviselője és az Általános Értékforgalmi Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, ám miután visszaköltözött Moszkvába, érdekeltségeit a fiai vették át. A magyar állampolgársággal is rendelkező Rahimkulov Ruszlan és testvére, Timur az évtized elején nagyobb vagyonnal bírt, mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor együttvéve. A Forbes tavalyi listája szerint azóta kiestek az első tízből, de közel 400 milliárd forintos együttes vagyonukkal komoly tényezők maradtak a hazai üzleti életben.

A 47 éves Ruszlan a Forbes szerint 206 milliárd forint fölött rendelkezik (ez lényegében megegyezik Tiborcz István vagyonával), és részvények mellett főleg ingatlanüzletekkel foglalkozik. Felesége, Borsányi Zsuzsanna pedig, aki addig hazai bankokban dolgozott középvezetőként, három éve lett egy csapásra milliárdos.

A nő 2023 tavaszán jegyeztetett be a XIII. kerületi Bulcsú utca egyik bérházában található ingatlanba két vállalkozást, amelyek mérlegfőösszege mára több tíz milliárd forint.

A főtevékenysége szerint csoportfinanszírozással foglalkozó Arasim Kft. már az első két évben másfél milliárd forintot meghaladó adózott eredményt könyvelhetett el, a cég nagyságát, vagyoni helyzetét mutató mérlegfőösszeg pedig csaknem 60 milliárd forint volt. (Az árbevétel soron nulla szerepelt, de a csoportfinanszírozással foglalkozó cégek esetében ez nem lényeges, hiszen nem termékértékesítéssel foglalkoznak, hanem pénzügyi műveleteket végeznek, feladatuk a források optimális elosztása a csoporton belül.)

A Misara Kft. szerényebben indult, a mérlegfőösszege 5 milliárd körül alakult, és mintegy 20 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2024-es évet. A Misara azért is érdekes, mert abba néhány hónappal a létrehozása után betársult az orosz üzleti kapcsolatok egyik veteránja, Fazakas Imre. Fazakas volt az oroszok egykori olajipari óriáscége, a Jukosz magyarországi képviselője, és máig a Mol-vezér, Hernádi Zsolt bizalmi emberének számít. A G7 cikke szerint jelenleg is fontos összekötő szerepet játszik az orosz és a magyar érdekcsoportok között.

A cégadatok szerint Fazakas nem sokkal az alapítás után vásárolta be magát a Misara Kft.-be: 10 millió forintot fizetett a vállalkozás 50 százalékos tulajdonjogáért.

Az Opten adatai szerint az utóbbi időben Borsányi Zsuzsa és az általa alapított Arasim Kft. lett a főrészvényes Rahimkulov logisztikai cégében, az East-West Intermodális Zrt.-ben. A társaság működteti a fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális terminált. Az ukrán határnál található vasúti áruforgalomi csomópontot 30 milliárd forint összértékű beruházással hozták létre.

Lapunk levélben kereste Rahimkulov Ruszlant és Borsányi Zsuzsát is, hogy megtudjuk, a házasságkötés befolyásolja-e a család céges felállását, de választ egyikőjüktől sem kaptunk.

The post Több tíz milliárdos cég tulajdonosa lett az ország leggazdagabb magyar-orosz vállalkozójának felesége first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest