A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, védelmi kiadáscsökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen – írta a Reuters.
A szombaton eredetileg a budapesti CPAC Hungary-n szereplő, de a felgyújtott pardubicei fegyvergyár miatt hazafordult Babis és populista, patrióta ANO pártja négy év ellenzéki időszak után decemberben tért vissza a hatalomba, egy jobboldali és szélsőjobboldali pártokból álló kormányt alkotva.
A Csehországban 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozás szervezői, a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) figyelmeztettek, Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.
Babis kormányának tervei között szerepel
- a védelmi kiadások csökkentése,
- a közszolgálati televízió finanszírozásának megváltoztatása (ellenzői úgy vélik, hogy az megsértené a közmédia függetlenségét), valamint
- a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó közzétételi szabályok szigorítása.
„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.
Februárban is volt már egy hasonló tüntetés, az azon résztvevő mintegy 90 ezer ember Petr Pavel köztársasági elnök mellett állt ki, aki miniszteri jelölésekkel és a védelmi kiadásokkal kapcsolatban összetűzésbe keveredett az új kormánnyal.
Pardubicei fegyvergyár
Mér csak egy fél órára volt Budapesttől Babis pénteken, mikor a pardubicei fegyvergyár felgyújtása miatt visszafordult. A hatóságok vizsgálják, szándékos gyújtogatás történet-e, de az akciót egy izraeli fegyverek ellen tiltakozó csoport magára vállalta.
Orbán Viktor támogatását és együttérzését fejezte ki a cseh kollégájának, egyben azt is bejelentette,
a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk. Ha bármelyik tagja Magyarországra lép, azonnal elfogjuk.
Illetve még hozzátette, hogy „az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet.”
The post Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





