Tömeges bombariadó Szlovéniában: olyan gyorsan reagáltak a hatóságok, hogy csak 18 iskolában maradt el a tanítás

Thumbnail for 6320627

Annak ellenére, hogy a magyarországi esethez hasonlóan hétfőn Szlovéniában is tömegesen kaptak bombatámadással fenyegető e-maileket az iskolák, a hivatalos adatok szerint mindössze 18 intézményben maradt el a tanítás.

Reggel 8.23-kor körlevelet küldtünk minden iskolának, amelyben közöltük: megállapítást nyert, hogy generált üzenetről van szó, és hogy a kockázat alacsony,

mondta sajtótájékoztatóján Vinko Logaj oktatási miniszter. Hozzátette, az említett 18 iskolában azért maradt el a tanítás, mert a tanulókat a megérkezésük után azonnal hazaküldték. Logaj szerint az iskolaigazgatók reakciója kellően gyors és megfelelő volt.

Amint arról lapunk is beszámolt, hétfő reggel 229 iskola és óvoda kapott e-mailen bombafenyegetést Szlovéniában. A fenyegető üzenet, amelyet Bojevnik, azaz Harcos álnéven küldött egy ismeretlen feladó az általános és középiskolák, valamint néhány óvoda e-mail címeire, így kezdődött: „Robbanószerkezetet helyeztek el egy iskolában”. A szövegben olyan indokokat is közöltek, amelyek tele vannak vallási szimbolikával.

Bostjan Poklukar belügyminiszter közölte: a kora reggeli órák óta kapcsolatban állnak egyes iskolák igazgatóval, és minden tevékenységet összehangolnak a belügyminisztériummal és a rendőrséggel. Megerősítette, hogy óvodák is kapták fenyegetést, de ezek pontos számával nem rendelkezik.

Hozzátette: a rendőrség kockázatelemzést is végzett, és megállapította, hogy a veszély nagyon alacsony. „Megnyugtathatom a lakosságot, hogy a rendőrség az oktatási intézményekkel együtt úgy reagált, ahogyan kellett” – hangsúlyozta. A miniszter jelezte: a rendőrség folytatja az intenzív nyomozást a fenyegetések ügyében.

Magyarországon múlt csütörtökön mintegy 300 iskolát ürítettek ki és vizsgáltak át, emiatt sok helyen elmaradt a tanítás és küldték haza a gyerekeket. Bombára utaló nyomot sehol sem találtak, a levél pedig hasonlatos volt ahhoz, amilyet korábban szlovák, cseh, bolgár, lett és litván iskolák kaptak.

The post Tömeges bombariadó Szlovéniában: olyan gyorsan reagáltak a hatóságok, hogy csak 18 iskolában maradt el a tanítás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest