Felteszem, Lázár Jánossal tele a hócipője mostanra.
Már mindennel, igen.
Meg az újságírókkal, akik Lázárról kérdezik.
Nem, dehogy. Tudható rólam, hogy máshogy állok az újságírókhoz, én is újságírónak készültem.
Az építési és közlekedési miniszter szuverenitáspárti politikusnak tartja a Mi Hazánkat. Ön hasonlóan vélekedik a Fideszről?
Megnéztem, szó szerint mit mondott Lázár János. A sajtó ezt úgy interpretálta, mintha koalícióról beszélt volna, holott arról beszélt, hogy ügyek mentén a szuverenista pártoknak – és ő ennek tartja a Mi Hazánkat és a Fideszt is – együtt kell működniük. Ebben olyan rendkívüli dolgot nem látok: a Mi Hazánk Mozgalom az alapítása óta azt hangoztatja, hogy ügyek mentén kell együttműködni, a parlamentbe jutása óta pedig együtt szavazott a Fidesszel és a balliberális pártokkal is. Most is látok olyan ügyeket, amelyekben a következő, hárompárti parlamentben a Fidesszel, illetve a Tisza Párttal kell majd együtt szavaznunk, teljesen mindegy, hogy mit gondolunk egymásról, és hány tüske van bennünk. Például egy brüsszeli döntés kapcsán elvileg nagyobb eséllyel tudunk a Fidesszel együtt szavazni, de a végrehajtó maffia felszámolásának ügyében, abban, hogy nonprofittá tegyük a végrehajtói rendszert, a Tisza Párt mondja ugyanazt, mint a Mi Hazánk. Ott majd a Tisza Párttal kell együtt szavaznunk.
De ha elfogadjuk azt a felosztást, hogy vannak szuverenitáspárti és nem szuverenitáspárti erők, akkor ebből a szempontból ön is egy oldalra sorolja a Fideszt és a Mi Hazánkat?
Ez nem ilyen egyszerű, hiszen akkor egy frakcióban ülnénk az Európai Parlamentben, viszont mi nem voltunk hajlandók a Patrióták frakciójához csatlakozni. Számos okunk volt erre: külpolitikai kérdésekben komoly különbségek vannak a Fidesz és a Mi Hazánk között, például a közel-keleti háború megítélésében. Talán ennél is nagyobb probléma, hogy egyáltalán nem bízunk ezekben a politikusokban.
Én úgy nevezem a Patrióták frakcióját, hogy az oligarchák frakciója.
Andrej Babis cseh miniszterelnököt és Orbán Viktort az oligarchák szeretetén kívül nem igazán értem, hogy mi hozza össze. Mi az európai barátainkkal hoztunk létre egy új frakciót, ahol valóban az elvek számítanak.
A szuverenista erők összefogását nem csak Lázár sürgeti: Alice Weidel, a legfontosabb európai szövetségesük, az AfD társelnöke a CPAC Hungaryn azt mondta, „a patriótáknak Európa-szerte össze kell fogniuk a szabadság és az önmeghatározás védelmében”.
Kicsit messzire visz ez a kérdés. Már sokszor elmondtam, az, hogy Alice Weidel rendszeresen találkozik Orbán Viktorral, és elfogadja a Fidesz meghívásait – merthogy a Fidesz hívja az AfD-t, és nem fordítva –, német belpolitikai szempontból érthető. Németországban elképesztően antidemokratikus rendszer működik: az AfD-t nemcsak karanténba zárják, de a népszuverenitás elvét felrúgva olyan pozíciókat sem kapnak meg a törvényhozásban, melyek egyébként megilletnék őket. Sőt, nem egyszer beszélt arról a kancellár és a kormánytagok is, hogy be kellene tiltani az AfD-t, miközben ők ma a legnépszerűbb párt az országban. Ebben a helyzetben Alice Weidel azért fogadja el Orbán Viktor meghívásait, mert legitimálni akarja az AfD-t Németországban, hiszen fel tudja mutatni, hogy egy hivatalban lévő kormány őt nem karanténba zárt politikusként kezeli. Viszont meg kell nézni, hogy a tavalyi németországi választásokon ki volt az, akit az AfD hívott meg, hogy ott legyen az eredményvárón a párt vezetőivel. Engem hívtak meg, nem Orbán Viktort.
Weidel nagyon szépen nyilatkozik Orbán Viktorról, a „szabadság megingathatatlan bajnokának” nevezte legutóbb.
Ennek is németországi belpolitikai okai vannak. Még egyszer hangsúlyozom: az nem probléma, hogy vannak ügyek, amelyekben együtt szavazunk. Számomra az a lényeg, hogy az AfD továbbra is a mi frakciónkat akarja életben tartani, mi vagyunk a politikai szövetségesei. Az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz udvarol Alice Weidelnek, a Fidesz önös érdekeiből fakad, ahogy Lázár János megjegyzései is. Egyébként előre megjósoltam, hogy a választás felé közelítve turbó fokozatra fog kapcsolni mind a Fidesz, mind a Tisza Párt annak érdekében, hogy elvegye a Mi Hazánk Mozgalom szavazóit. Ez történik:
miközben Magyar Péterék csúcsra járatják a szatellitpártozást, a Fidesz a szirénhangokat erősítette fel. Más-más taktikát használnak, de a céljuk ugyanaz.
Ezek a kiszólások, akár Orbán Viktor, akár Lázár János részéről, ugyanarról szólnak, mint amit Orbán Balázs, a kampányfőnökük kendőzetlenül kimondott. Orbán Balázs megüzente a mi hazánkosok, hogy a Fideszre szavazzanak. Ebbe kár többet belelátni, a szavazóinkat akarják elvenni.
Ez ez nem két külön stratégia? Én úgy értelmezem, hogy Orbán Balázs arról akarta meggyőzni a mi hazánkosokat, hogy a Fideszre kell szavazni, mert túl nagy a választás tétje, míg Lázár János egy nagyobb fokú koordinációt, összefogást sürgetett.
Szerintem Orbán Balázsnak, Lázár Jánosnak és a többi fideszes politikusnak is egy célja van, hogy a Mi Hazánk szavazóit a Fideszhez tereljék. Azt mindannyian tudjuk, hogy vannak árnyalatok, törésvonalak a Fideszen belül. Biztos, hogy Rogán Antal máshogy viszonyul a Mi Hazánkhoz, miután lényegében feljelentettem őt a végrehajtó maffia ügyében. Jelenleg folyamatban van egy nyomozás, amelyben nemrég Trócsányi László volt igazságügyi miniszterről adtam át – szerintem egyértelműen perdöntő – hangfelvételeket. Ezeken két végrehajtó arról beszél, hogy 25 millió forintot kellett átadniuk Völner Pálnak, aki azt továbbadta Trócsányi Lászlónak. Érdemtelenül keveset beszél a média arról, hogy a Mi Hazánk Mozgalom elérte, hogy elinduljon egy olyan nyomozás, amelyben már két miniszter is érintett. Léteznek különböző, politikai árnyalatok a Fideszen belül, talán van olyan is, aki a saját pecsenyéjét sütögeti, de végső soron mindenki a szavazóinkra pályázik.

Tehát Lázár is valójában a szavazóikra pályázik, amikor összefogásról beszél?
Ez kizárólag erről szól. Ők mindig is pártsoviniszták voltak, de azok a pártok, amelyek a Fidesz halálos ölelésében találták magukat, mind megsemmisültek.
A fideszes politikusok üzenetei elérnek a mi hazánkos választókhoz? Visszahallja tőlük azt, hogy mivel különösen nagy téttel zajló választás közeleg, valamilyen együttműködést kéne kialakítaniuk a Fidesszel?
A saját fórumaimon ez ritkán merül föl, de nem állítom, hogy hatástalan a Fidesznek ez a kampánya. Néhány napja a válogatott labdarúgó-mérkőzésén jártam, ahol több fiatalember elmondta, hogy bár egyértelműen a Mi Hazánk a legszimpatikusabb a számukra, nagy veszélynek tartják, hogy a liberálisok a Tisza Párt képében nyernek, ezért lehet, hogy a Fideszre szavaznak. Ezért jó, ha egy politikus nem a VIP-szektorban ül a stadionban, hanem mondjuk az ultrák között, mint én, mert akkor mindenféle véleménnyel találkozik. A focimeccsen voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy minden Bűnvadászok epizódot megnéznek, szimpatikus nekik a Mi Hazánk, de a Tisza Pártra fognak szavazni, mert szerintük nekik van egyedül esélyük megnyerni a választást, és leváltani a Fideszt.
Budaházy Györgyék azt mondják, meg kell osztani a szavazatot: egyéniben Fidesz, listán Mi Hazánk.
Igen, csak ugye ez rendkívül megtévesztő. Azt sugallják, mintha az egyéniben leadott szavazat elveszne, ha nem váltják mandátumra. Hozzáteszem: szerintem vannak győzelemre esélyes jelöltjeink az országban, nyilván kevesebb, mint a Fidesznek vagy a Tisza Pártnak, de vannak. Ez a narratíva egy hazugságra épül, mivel a vesztes jelöltre adott töredékszavazatok hozzáadódnak a listás szavazatokhoz. Márpedig
létkérdés, hogy a Mi Hazánk Mozgalomnak hány mandátuma lesz a parlamentben. Nem a párt, hanem Magyarország szempontjából, hogy ne tudjon sem a Fidesz, sem a Tisza Párt teljhatalommal kormányozni.
Ha minden úgy folytatódik, mint az elmúlt 16 évben, az borzalmas, akkor Magyarországnak nincs jövője. A népesedési, a gazdasági és a megélhetésre vonatkozó adatok lassan ugyanolyan lelombozóak, mint 2010-ben Gyurcsányék után. Ha a Tisza szerez teljhatalmat, az szintén katasztrófa lenne. Nem akarom, hogy Bódis Kriszta olvasson esti mesét a gyerekeinknek.

A legerősebb jelöltjeik, Pakusza Zoltán Miskolcon, Dócs Dávid Balassagyarmaton, Dúró Dóra Dombóváron, ön a dél-alföldi kerületben egy magabiztos eredménnyel elbillenthetik a kerületet egyik vagy a másik jelölt felé. Szoros eredménynél akár a választás is múlhat az indulásukon.
Ezzel tisztában vagyok, Török Gábor és más elemzők is ugyanezt mondják. Benne van a pakliban, de azt gondolom, hogy az lenne tragédia, ha a Mi Hazánk Mozgalom nem lenne ott a következő Országgyűlésben, és kétpárti parlament alakulna. Erre semmilyen esélyt nem látok, mi biztos, hogy ott leszünk a következő parlamentben. Ezt nemcsak a közvélemény-kutatók állítják, nekik már egy szavát sem lehet elvinni, hanem a személyes tapasztalatom is ez. A mostani országjárásomon sokkal többen vannak, mint valaha. Magasabb lesz a választási részvétel, mint 2022-ben, nyilván nem annyival, mint amit a Medián állít, tehát nem lesz közel 90 százalékos részvétel, de a 75 százalék nem elképzelhetetlen. Látjuk, hogy sokkal több szavazónk van, nem beszélve arról, hogyha kimegyek az utcára, nem tudok pár métert tenni úgy, hogy ne szaladjon oda valaki, hogy hajrá Mi Hazánk, hajrá Bűnvadászok!
Török Gábor azt is mondta, hogy az önök indulása többet árt a Fidesznek, mint az MKKP és a DK a Tisza Pártnak. Erről mit gondol?
A 2024-es főpolgármester-választáson minimális különbséggel nyert Karácsony Gergely, akkor is azt követelték, hogy a Mi Hazánk ne induljon, de mi 2018-ban nem azért alapítottuk a mozgalmunkat, mert meg voltunk elégedve a Fidesszel vagy a liberális-globalista baloldallal. Azért alapítottunk a mozgalmat, mert úgy látjuk, hogy mindkét út nemzetkatasztrófához vezet.
Nem célunk, hogy a Fideszt hatalomban tartsuk: a magyar igazságot akarjuk győzelemre vinni.
A Republikon tavaly azt mérte, a mi hazánkosok 44 százalékának a Fidesz a másodlagos preferenciája. Részükről nem érkezik olyan nyomás, hogy működjenek együtt, adott esetben léptessék vissza a jelöltjeiket, hogy mindenképp elkerüljék a Tisza kormányra jutását?
Nem, a mi köreinkben ez föl sem merül. Elmondtuk a legelején, hogy három pártnak lesz mind a 106 egyéni választókerületben jelöltje, és ez a jóslatunk be is jött. Azt is mondtuk, hogy senkinek a javára sem fogunk visszalépni, nem segítjük az indulásunkkal egyik oldalt sem. Magyar Péter néhány nappal ezelőtt azt hazudta, hogy több tucat választókerületben visszaléptetjük a képviselőjelöltjeinket, de ezt határozottan cáfolom. Sőt: 24 órán belül a kérésemre minden képviselőjelöltünk írásba adta, hogy nem lép vissza. Április 12-én meg fogják látni, hogy sem a Fidesz, sem a Tisza nyomásának nem engedünk, állva fognak maradni a jelöltjeink. Egyébként szép számmal vannak olyan szavazóink is, akik a Mi Hazánk és a Tisza között ingadoznak. Ők szerintem többnyire a Tiszára fognak szavazni.
Az megkerülhető kérdés, hogy a Fidesz vagy a Tisza győzelme a kívánatosabb a számukra?
A Mi Hazánk győzelme a kívánatos.
Hogy konkrét példát hozzak: Pilis polgármestere, László Attila a jelöltjük a dabasi kerületben. Ez egy erősen fideszes kerület, viszont László Attila 13 százalékon áll a 21 Kutatóközpont mérése szerint, és ezzel a Tisza javára billenti a mérleget.
Szerintem még jobban is áll, de mondhatná az én választókerületemet, Csongrád-Csanád 2-őt is. Ott a tiszások rendeltek meg egy kutatást, és 15 százalékra mértek engem. Ha ennyit mértek, valószínűleg sokkal jobban állok. Nemcsak azért, mert hazudnak a közvélemény-kutató cégek, hanem mert nem érik el a mi hazánkosat. Ha felhívna egy közvélemény-kutató intézet, én is letenném a telefont. Lehet döntő az indulásunk, de nincs okunk arra, hogy bármelyik másik jelöltet segítsük. A Pest vármegyei körzetben a jelöltünk, László Attila el tudja mondani, hogy semmilyen segítséget nem kapott ettől a kormánytól ahhoz, hogy rendet tudjon tenni a városában, minden, amit polgármesterként elért, saját magának és a helyi önkormányzati rendészetnek köszönheti. Ugyanezt tudom mondani a saját választókerületemről: Orbán Viktor nemrég megígérte, hogy rendezik a Homokhátság vízgazdálkodásának kérdését, amiért nagyon régóta küzdenek a helyi polgármesterek, de 16 évig egy kapavágást nem tett a kormány.
Most, hogy bajban van a Fidesz, mindent megígérnek, de nem hiszünk nekik. Ezért kell rájuk kényszeríteni az akaratunkat. Egy nagyarányú Fidesz vagy Tisza győzelem biztos, hogy nem segítené ezt a célt.
Viszont engem nem a választási kérdések foglalkoztatnak, hanem az, hogy oldjuk meg a vízgazdálkodás kérdését, javítsuk a közbiztonságot, erősítsük a belső piacokat, számoljuk fel a rendszerszintű korrupciót. Rogán Antalékkal a büdös életben nem lesz fölszámolva a rendszerszintű korrupció, márpedig éves szinten ezermilliárd forintos tételt bukhat a magyar állam a túlárazott szerződésekkel. Ezek a fontos kérdések, és én nem fogom tétlenül nézni, ahogy Magyarország teljesen tönkremegy. Azt sem fogom végignézni, hogy az általam vezetett párt szépen lassan kimúlik. Sokszor láttam már, hogy az elnökök sírba viszik magukkal a pártjukat. Addig vezetem ezt a pártot, ameddig úgy érzem, hogy törünk előre.

Egyformán rossz kimenetel a kormányváltás és az, hogy a Fidesz marad hatalmon? Melyik a kisebbik rossz?
Értem, hogy ki akarja szedni belőlem, hogy a Fideszhez vagy a Tiszához közelebb állok. Azt tudom mondani, hogy bizonyos világnézeti kérdésekben a Fidesz hasonló dolgokat képvisel, mint a Mi Hazánk Mozgalom, de már ott tartunk, hogy a balliberálisokat képviselő Magyar Péter is hasonlóan vélekedik, például a déli határkerítésről, ami nekem szívügyem. Van tapasztalatom a vezető politikusokkal: tudom, hogy kik vezetik a Fideszt, és volt már szerencsém Magyar Péterhez is. Semmit sem hiszek el nekik, bármit is mondanak.
A legjobb kimenetele a választásnak az, ha sem a Tisza, sem a Fidesz nem szerez többséget, és önök kerülnek a királycsináló szerepébe?
A legjobb kimenetel a Mi Hazánk számára az, hogyha megnyerjük a választást. A második legjobb lehetőség az, amit most fölvázolt. A legrosszabb, ha a Fidesz vagy a Tisza csont nélkül nyer. Mindkettő benne van a pakliban, bár
most a Tisza győzelmére látok nagyobb esélyt.
Ezt nem a közvélemény-kutatások, hanem a néplélektan mondatja velem. Számunkra az a prioritás, hogyan tudjuk a legfontosabb programelemeinket megvalósítani, pozíciókról nem gondolkozok.
Ha jól értem, arra fogadna, hogy kormányváltás lesz?
Az országot járva és a kampányt figyelve úgy gondolom, hogy igen. Erőtlenné vált a Fidesz kampánya: nincs benne innováció, nincs benne semmi, amire egy Fidesz szavazó azt mondhatja, hogy hú, ezekben tombol az erő!
A Mi Hazánk Mozgalomban van erő: Kállón óriási erőt mutattunk fel (a Nógrád megyei településen a Mi Hazánk, a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tartott demonstrációt, miután szamurájkardokkal támadtak mi hazánkos aktivistákra – a szerk.). Arra kértem a tömeget, hogy néma csöndben vonuljunk a településre, és habár több ezren voltunk, egy pisszenést sem lehetett hallani. Ezzel szemben a Tisza és a Fidesz rendezvényein állandóan verekszenek, üvöltöznek, anarchia van. Az emberek igényelnek egy olyan, rendpárti erőt, amely minden típusú bűnözővel szemben fel akar lépni.
Említette korábban, hogy a Fidesszel a migráció és gender kérdésében, a Tiszával a korrupció felszámolásában működne együtt. Melyiket tartja az ország egésze szempontjából fontosabb ügynek?
Most visszajutottunk ugyanoda, hogy Fidesz vagy Tisza. Ami a problémákat illeti, ezt nem lehet így kimazsolázni, de ha nagyon muszáj, a migráció biztos, hogy ott van a lista elején. Ha lecseréljük Magyarország lakosságát, akkor elveszítjük azt a kultúrát, amely az évszázadok alatt kialakult, és amelyet megszoktunk. Ma a Tisza és a Fidesz megtartaná a déli határkerítést, pontosan azért, mert a magyar lakosság túlnyomó többsége is ezt akarja.
A migrációtól azonban valójában az alacsony bérek védtek minket az elmúlt tíz évben: átmentek rajtunk a migránsok Németország és Ausztria felé.
A kormányzati gazdaságpolitika olyan akkumulátorgyárakra és globális nagyvállalatokra épít, melyek nem is titkoltan vendégmunkásokat hoznak be. Én egyébként nem hiszem el, hogy 30 ezer vendégmunkás van Magyarországon: sokkal többen vannak, csak nincsenek regisztrálva. A Fidesz tehát migránsellenesnek és szuverenitáspártinak mondja magát, de közben vendégmunkás behozatalra építi a gazdaságpolitikáját. A Mi Hazánk ezzel szemben a magyar vállalkozókra, a magyar gazdákra, a magyar kereskedőkre, a magyar szolgáltatásokra, a magyar munkaerőre épít, az összes párt közül csak nekünk van olyan munkavállalói érdekképviseleti szervünk, mely a szakszervezetekkel állandó kapcsolatot tart, már csak mi rendezünk több ezer fős majálist.

Akkor miért gondolja mégis, hogy együtt lehet működni velük? Ha jól értem, képmutatónak tartja a két nagy pártot.
Abszolút képmutatónak tartom, mind a Fideszt, mind a Tisza Pártot, de ettől függetlenül előállhat olyan helyzet, amikor rájuk tudjuk kényszeríteni az akaratunkat. Maradva a határkerítésnél: 2013-ban választottak meg független polgármesternek Ásotthalmon, jártam a kormánymegbízott nyakára, hogy építsék meg, de egészen 2015 nyárig visszapattantam. Aztán Szijjártó Péter bejelentette a tévében, hogy megépítik, holott én három nappal korábban kaptam kézhez utoljára az elutasító választ. Valószínűleg Rogán Antalék megmérték, hogy a magyar lakosság mit szól Toroczkai őrült ötletéhez, és kiderült, hogy a magyar lakosság velem ért egyet. Egyébként mostanra azt kell mondjam, hogy a Fidesz többet ártatott a migráció témájának, mint használt. Már nem is nagyon beszélek a migránsokról a fórumaimon, mert azt mondják rám, hogy fideszes vagyok.
Ennyire erősen magáévá tette a Fidesz ezt a témát?
Ennyire primitív módon. Én a YouTube-csatornámon oknyomozó újságírói munkát végzek, legyen szó a végrehajtó maffiáról, Magyar Péter lakásügyéről vagy a Covidról. Ezeknek a témáknak utánamegyek, ezért nem szoktunk nagyot tévedni: ma már lehet legitim módon beszélni arról, hogy minimum egy laborszökevény volt a SARS-CoV-2. Lehet minket konteósnak nevezni, de tény, hogy a YouTube az évek alatt egy videómat sem törölte dezinformációra hivatkozva. Tényleg azt látom, hogy sok szempontból kontraproduktív, ha a Fidesz foglalkozni kezd valóban súlyos kérdésekkel, mert az egybites propagandájuk többet árt, mint használ. Nem véletlen, hogy fiatal szavazók alig maradtak a Fidesznél, miközben az én fórumaimra tömegével jönnek 18-20 éves fiatalok.
A Fidesznek vége: most fogja elérni történetének az utolsó jó eredményét. Innentől lefelé haladnak, mi viszont fölfelé, mert mi a legfiatalabbakkal tudtuk bővíteni a táborunkat.
Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, akár két éven belül is széteshet a Fidesz, és akkor önök maradnak az egyetlen igazi, nemzeti, antiglobalista erő. Ez nem következett be – továbbra is hisz abban, hogy leválthatják a Fideszt a jobboldalon?
Április 12-e lesz a döntő: hogyha a Tisza Párt nyeri a választásokat, valamint a Fidesz és a Mi Hazánk lesz az ellenzék, akkor nem kérdés számomra, hogy
idővel mi leszünk a váltópárt.
A Fidesz nem tudja használni a közösségi médiát, hosszú évek óta kínlódik. Most digitális harcosokat nevelnek, de hát kínos nézni őket. Kis Grófót meg Győzikét még megértem, mert velük a cigány szavazókat próbálják megszólítani, na de tényleg mostanra olyan celebek vannak ott…
Jaber például.
Nem akarok neveket mondani, meg minősíteni őket, de mi történik a Fidesznél? Komolyan, Orbán Viktor kitesz a saját a Facebook-oldalára egy olyan képet, amin Keresztapaként ábrázolja magát? Mondanám, hogy cringe, de már az is cringe, szóval nem mondom. A Fidesz képtelen haladni a korral, ezt régóta mondom. Óriási félreértés, hogy a Fidesz a médiája miatt nyeri a választásokat. A közösségi médiához annyira nem értenek, hogy az ordító. Magyar Péter és én értünk hozzá, csak ő a Facebookot használja, míg én a YouTube-on vagyok erős. Elfáradt a Fidesz: nincs politikai innováció, nem tudják használni a közösségi média kínálta modern eszközöket, nem képesek megszólítani a fiatalokat.
Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a következő évek, ciklusok politikai küzdelmét a Mi Hazánk és a Tisza harca fogja meghatározni?
Szerintem erről fognak szólni a következő évek, igen. Hiába erőlködik a Fidesz, nem fog tudni megújulni. Hangsúlyozom, hogy ez nem korfüggő: a kampányfőnökük, Orbán Balázs például nálam fiatalabb, most lett 40, míg én 48 vagyok. Őt fogják először elővenni, ha a Fidesz elveszíti a választást, mert az a kampány, amit ő vezet, valami katasztrófa.
Beszéljünk az önök kampányáról: a plakátjaikon az áll, hogy „elég a bűnözésből”. Ez összefügg a Bűnvadászok sikerével?
Természetesen. Erre gondoltam, amikor arról beszéltem, hogy a Fidesznél nincs innováció. A Tiszánál sincs, egyedül Magyar Péter országjárása nevezhető innovációnak, és az, hogy ügyesen használja a közösségi médiát. Mi előálltunk a Bűnvadászokkal: millió fölötti megtekintések vannak a videókon, ráadásul mindezt reklámok és hirdetési pénz nélkül értük el. Olyan társadalmi rétegekhez tudtunk eljutni, amilyenekhez soha korábban, például a legfiatalabb korosztályhoz.

Segítették a párt támogatottságát a Bűnvadászok?
Azt, hogy ez egy sikertörténet, onnan tudom, hogy amikor Bartal Andrással (a Bűnvadászok vezetője, a Mi Hazánk XV. kerületi önkormányzati képviselője – a szerk.) Ózdra utaztunk a Bűnvadászok kisbuszával, döbbenet volt nézni, hogy a hollywoodi sztárokat nem fogadják úgy, mint a bűnvadászokat: amint kiszálltunk az autóból, megrohantak minket, magyarok, cigányok vegyesen. Egyedül a bűnözők nem szeretik a bűnvadászokat, ez nem etnikai kérdés. Ezután a kampány idejére béreltünk két kisbuszt, amin a Bűnvadászok és a Mi Hazánk logója szerepel egymás mellett. Ugyanakkor azt nem tudom, milyen mértékben váltható ez a siker szavazatokra.
Az nem merült fel, hogy Bartal András a lista első öt helyének valamelyikére kerül?
Nagyon előkelő helyen van (a 14. a listán – a szerk.), folyamatosan képzi magát, és lépeget előre a politikai ranglétrán. Az előző kérdésre visszatérve: a kampányban megbíztunk egy céget, hogy felmérjük, az emberek mennyire ismerik a Mi Hazánkat, ismerik-e a programunkat. Nem akarjuk közzétenni sehol sem az eredményeket, de azt elmondom, hogy a Mi Hazánk szavazóitól megkérdezték, miért szavaznak ránk, és a negyedik leggyakoribb válasz az volt, hogy a Bűnvadászok miatt. Nem szerencsés, hogy én beszélek erről, de az első helyen egyébként az én személyem állt a felmérés szerint.
Ez miért lehet?
Nem tudom, talán a közösségi médiás jelenlét miatt, vagy azért, mert 30 éve foglalkozom közélettel, és a hitelesség fontos az embereknek. A második helyen a programunk állt, és nem sokkal utána következett a Bűnvadászok, de azért szó sincs első helyről. Óriási segítség a választásokon, de helyén kell tudni kezelni.
Magyar Péter központi állítása az, hogy a magyar állam nem működik – a Bűnvadászoknál is rendre azt látjuk, hogy még a bírósági végzéseknek sem képesek érvényt szerezni a hatóságok. A Bűnvadászok egy tünete a nem működő államnak?
Magyar Péter sok valós problémára rámutat, amire a Mi Hazánk Mozgalom is, viszont én nem gondolom, hogy képes lenne megoldani őket. Maradjunk a bűnözésnél: az elmúlt egy-két évben újra romlanak a bűnügyi statisztikák, főleg az olyan, embereket érintő bűncselekmények, mint a kerékpárlopások. Ezekben az ügyekben azért sem tud hatékonyan föllépni a rendőrség, mert a mai napig megmaradt az SZDSZ szellemisége, mely szerint a bűnözőnek több joga van, mint a rendfenntartóknak. Amikor a Bűnvadászokkal tetten érünk valakit, egyből a jogaira hivatkozik, és utasít, hogy ne vegyük föl kamerával. Egy normális országban ez nem így működik. Az Amerikai Egyesült Államokban nemcsak a nevét és az arcát, de még bőrszínét is közlik a bűnelkövetőknek, és ez senkit sem zavar. Magyarországon ilyen szemérmes a rendszer, itt a bűnöző uraknak mindig csak jogai vannak, kötelezettségeik nincsenek. Azokat az embereket látom Magyar Péter körül, akik ezt az SZDSZ-es szellemiséget képviselik.
Ott van Ruszin-Szendi Romulusz is.
Ruszin-Szendi Romuluszról rosszabb véleményem van, mint az SZDSZ-esekről: ahogy az újságírókat kezeli, a szolgálati lakása, tokaleszívás közpénzből, ezek elfogadhatatlanok. Nagyon irritáló figura.
Mindenesetre a Bűnvadászok hasonló módszereket alkalmaznak, mint a Tomcat-féle Tolvajkergetők. Annak az lett a vége, hogy csoportosan elkövetett önbíráskodás és más bűncselekmények miatt ítéltek el több tagot. Nem tart tőle, hogy a tűzzel játszanak, és belecsúszhatnak túlkapásokba?
Valóban a Tolvajkergetők volt az első hasonló produkció a YouTube-on. Hozzáteszem, hogy a Bűnvadászok a lakásfoglalással indultak, ami Bartal András ötlete volt, de mióta Blogin és több korábbi tolvajkergető csatlakozott hozzánk, kerékpár- és rollertolvajokra is célzunk. Elismerjük a Tolvajkergetőket, de tanulni kell a hibáikból. Amikor tettenérés van, a Bűnvadászok abban a pillanatban hívják a rendőröket. Előfordult, hogy konfliktus alakult ki, és testi kényszert kellett alkalmazni, de ilyenkor a rendőrök utólag mindig igazolták, hogy a Bűnvadászoknak volt igazuk. A helyszínen van egy jogban jártas ember is, Dabasi Tamás személyében, akivel állandóan konzultálunk, figyelünk arra, hogy minden törvényes legyen. Sokszor iszonyatosan nehéz, mert nem lehet otthon, egy nyugodt szobában előre megtervezni ezeket a helyzeteket: nem lehet tudni, hogyan reagál a bűnöző, sokszor be vannak drogozva, kiszámíthatatlanul viselkednek, sokszor előkerül egy kés a táskájukból.

Ezért kérdezem, hogy tartanak-e attól, hogy átlépnek egy határvonalat? És nem is feltétlenül azért, mert balhét keresnek, hanem mert a fegyveres, hivatásos szervekkel ellentétben nincsenek felkészülve ilyen éles szituációkra.
Néha borotvaélen táncolunk, ezt elismerem.
A Bűnvadászok hozhat szavazatokat a Mi Hazánknak, de sokkal fontosabbnak tartom a társadalmi hasznát. Nem tudom, hogy emlékszik-e arra, hogy a Tolvajkergetők hőskorszakában lecsökkent a kerékpárlopások száma, főleg Budapesten. Most ugyanezt tapasztaljuk: a fiúktól azt hallom, hogy óriási bajban vannak, mert Budapesten már nincsenek lopások, vidéken kénytelenek forgatni. Az egész ország hallott a Bűnvadászokról, gondolhatják, hogy a bűnözők is tudnak róluk. Most ott tartunk, hogy sem a csalikerékpárokat, sem a csalirollereket nem merik elvinni a bűnözők, mert félnek. Adományokból létesítünk Bűnvadász-központokat: először Taktaszadán, aztán Kállón, és biztos vagyok benne, hogy ezeken a településeken is csökkenni fog a bűnelkövetések száma.
Magyarországon alapvetően jó a közbiztonság, a regisztrált bűncselekmények száma 2010-ben 2,5-szer annyi volt, mint 2023-ban. Említette, hogy az elmúlt években nőtt a bűnözés, viszont a felmérésekben, például a Policy Solutions problématérképén nem azt látjuk, hogy a magyarokat első sorban a bűncselekmények magas száma foglalkoztatja, hanem a megélhetés nehézsége, a hanyatló közszolgáltatások.
Először is a bűnözésbe a korrupció, a fehérgalléros bűnözés, a végrehajtó maffia, a felszámoló maffia is mind beletartozik. Ebben a tekintetben már nem mondhatja azt, hogy javuló tendencia mutatkozott az elmúlt 16 évben. Ezen a területen is fel tudunk mutatni eredményeket: egy héttel ezelőtt hallgattak ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, Magyar Péter, valamint Jellinek Dániel strómanjának az ingatlan ügyében is. A felszámolói piacot a NER 2021-ben átalakította, és én olyan információt kaptam, hogy akkor egy túlárazott ingatlanvásárlással kifizették Magyar Pétert. Kutya kötelességem volt nyilvánosságra hozni az ügyet és feljelentést tenni, mindkettőt megtettem. A többi a nyomozóhatóság dolga.
Azt elárulja, ön szerint hányszorosan volt túlárazva Magyar Péter belvárosi lakása?
Nyilvánosságra hozom, valamint elárulom azt is, honnan értesültem az ügyről. Egyébként beszédes, hogy hallgat az ügyről a rogáni médiabirodalom, miért hallgat róla az Index, az Origo és a TV2? Nehogy aztán a választás után lepődjenek meg a Fidesz és a Tisza szavazói, hogy milyen titkokat őriznek egymásról a két párt vezetői. Amikor a bűnözésről beszélek, akkor a korrupciós bűncselekményekre is gondolok, párthovatartozásra tekintet nélkül. Budapesten az egyik jelöltünk ajánlásai között halottak adatai szerepeltek: amint erről tudomást szereztünk, azonnal kizártuk a pártból azt a személyt, akitől a jelöltünk az íveket kapta, és büntetőfeljelentést is tettünk volna ellene, de ekkorra már folyamatban volt az eljárás. Másrészt, említette, hogy javulnak a bűnügyi statisztikák. Mi nem ezt érzékeljük, hát miért ilyen népszerűek a Bűnvadászok?
Például a lopások száma 2010-ben 180 ezer volt, 2023-ban alig 50 ezer, az emberölések száma 131-ről 70-re esett vissza.
Igen, de a romló gazdasági helyzet miatt újra emelkedik a bűnözés, valamint a kormányok kozmetikáznak a statisztikákkal, például az értékhatárokkal. Amit a Fidesz képvisel, az az SZDSZ-es gondolkodás. Nem tudom elfogadni, hogy ha egy diáknak, egy egyetemistának vagy egy nyugdíjas néninek ellopják a kerékpárját, és azt mondja a hatóság, hogy az értékhatár alatt van, ezért nem foglalkoznak vele. Lehet, hogy nincs mindenkinek kétmilliós kerékpárja, mint Magyar Péternek, de ezt nem tudom elfogadni, mert annak a diáknak vagy annak a nyugdíjasnak a kerékpárja elvesztése akkora fájdalom, mintha Mészáros Lőrincnek az egyik jachtját lopnák el. Minden kategóriában üldözni kell a bűnözőt. Megígértem a kampányban, hogy addig nem nyugszom, amíg Schadl György siófoki luxusnyaralóját le nem dózeroljuk.
Személyesen ön hajtja végre?
Ezt nem tudom, de ott leszek.
Meggyőzőbb ígéret, ha ön dönti le az épületet munkavédelmi sisakban, markolóval.
Ugye polgármesterként én vezettem azt a haszonjárművet, amellyel ledózeroltunk egy pizzériát, ahol korábban az embercsempészek gyülekeztek.
Szeretném, ha én tehetném a földdel egyenlővé Schadl villáját, de csak annyit ígérhetek, hogy ott leszek.
Ha megkerülhetetlen erővé válunk a parlamentben, ezt ki fogjuk kényszeríteni.
Záró kérdés: mi számít kudarcnak és mi sikernek április 12-én?
Ha ott ülünk a parlamentben, az siker, ha nem jutunk be, az kudarc, de nem számolok ilyesmivel.
Konkrét számot tud mondani, akár a frakciólétszám, akár az országos támogatottság terén, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett?
Annak semmi jelentősége nincs, az előbb említett SZDSZ 5-6 százalékkal is tudta irányítani az országot. Nem akarom megkerülni a kérdést, de a politikai közhangulat és a választási rendszer miatt képtelenség megjósolni az eredményt. Szerintem az elmúlt harminc év legizgalmasabb választása a mostani, egyedül a hárompárti parlament tűnik biztosnak.

Ha nem érik el a parlamenti küszöböt, lemond az elnöki tisztségről?
Valószínűleg igen, nem szeretnék egy olyan pártnak az elnöke lenne, amely lefelé ívelő pályán van.
Legutóbb a Medián 5 százalék alá mérte önöket.
De a Mediánt nem lehet komolyan venni, az európai parlamenti választáson is küszöb alá mért minket. Arról nem beszélve, hogy az összes párt közül a Mi Hazánknak van a legnagyobb tartaléka. Mindig úgy közelítik meg ezt a kérdést, hogy melyik párt tudja a Mi Hazánk szavazóit elszívni, de meglepődne, hogy milyen körökben és mennyien szimpatizálnak velünk. Mi egy fiatal közösség vagyunk, én vagyok a legidősebb tagja az elnökségnek. Nagy jövő előtt állunk.
The post Toroczkai László: A Mi Hazánk és a Tisza harcáról fognak szólni a következő évek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





