Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából

Magyar Péter a Fidesz által 2006 őszén kitalált mocskolódással szállt belém és a családomba vasárnap délben írt Facebook-posztjában. Nyilván még ott tanulta ezt a Tutsek-vérbírózást

– reagált a Tisza Párt elnökének bejegyzésére Toroczkai László az X-en.

„Magyar Péter nagyon berágott a 23-i beszédem kapcsán, talán azt vette magára, amikor a puhatestűekről beszéltem, akik hol ezt, hol azt szolgálják ki” – fogalmazott a Mi Hazánk elnöke.

Arról egyébként én magam írtam a 2005-ben megjelent könyvemben, hogy az egyik dédapám Tutsek Gusztáv Vazul volt, akihez a vérrokonságon kívül semmi közöm nem volt, a harmincas években elvált a dédanyámtól, új családja lett, a születésem előtt hét évvel meghalt, a bűneit pedig elítéltem. De ha a vérrokonság ennyire számít, akkor említsék meg az édesapját, ükapámat, Tutsek Sándor ’48-as kiváló hazafit, országgyűlési képviselőt, a testvérét, Tutsek Anna konzervatív írónőt, Mikszáth Kálmán családi barátját, vagy a vérbíró édesanyját, Székelyföldvári Szilágyi Izabellát is, akinek családfáját a Hunyadiakkal házasodó horogszegi Szilágyi családig tudjuk visszavezetni, várkapitányokkal, Malonyay János császári és királyi kamarással, alkancellárral. De szerintem egy embert nem az őseinek tettei, hanem a saját tettei alapján kell megítélni

– részletezte Toroczkai, aki szerint ő sohasem támadta a felmenői miatt Magyar Pétert, „nekem vele van bajom.” Például amiatt, folytatta, hogy megállás nélkül hazudik, mint a vízfolyás. ‚Most éppen azt, hogy én levérbíróztam a nagyapját. Ez sem igaz, bárki könnyen leellenőrizheti.”

„Engem Magyar Péter ősei helyett az zavar, hogy becsapja, félrevezeti a magyarokat. Az, hogy teljesen hiteltelen. Miközben nemzeti zászlót lobogtat, az Európai Parlamentben azonnal beült a globalista frakcióba, a gyermeknevelést a Csipke Józsika szerzőjére, Bódis Krisztára bízná, a gazdaságpolitikai programját pedig a BlackRock multicégeinek, a Shell, a Vodafone Global, vagy a devizahitelezés egyik legnagyobb haszonélvezőjének számító Erste Bank korábbi vezetőjének tanácsai alapján alkotja meg” – írta.

Az zavar, hogy a tavalyi megvilágosodása előtt még egy hónappal is Mészáros Lőrincék mocskos pénzéből élt, hogy egész életében a Fidesz kitartottja volt. Eközben engem 2012-ben Orbánék rendőrei bilincsbe verve hurcoltak el az óvodás gyermekem mellől, mert a Bankcenterben petíciót akartam átadni a bankárok által kisemmizett magyarok érdekében

– folytatta.

Toroczkai érti, hogy „az időközi választásokon az elmúlt hónapokban a Mi Hazánk jelöltjei által elért 20-30 százalékos eredmények, vagy a gyömrői győzelem után már nem lehet azt hazudni, hogy a Mi Hazánk a parlamenti küszöböt sem éri el, és nyilvánvaló, hogy három párt fogja eldönteni Magyarország sorsát, ezért a Tisza Párt a hazug szatellitpártozás csúcsra járatásával próbálja elvenni a Mi Hazánk szavazóit.”

A Fidesz szerinte szintén a Mi Hazánk szavazóira hajt, az elhallgattatás csúcsra járatásával, „a köztévé, vagy a TV2 meg sem említette a Mi Hazánk 23-i rendezvényét, és megjelentek a mocskolódó cikkek a Fidesz-sajtóban a végrehajtó maffiáról nekünk beszélő informátort sározva, de már Bede Zsolt is Novák Elődöt emőkézi. Minden idők legmocskosabb kampánya vár ránk, mi azonban nem hátrálunk, küzdünk tovább rendületlenül!”

Magyar Péternek pedig azt üzenem, hogy ne a Facebookon írogasson nekem már megint, mint valami sértett, indulatos szerelmes, a családfámba beleállva! Pontosan tudja, miután Dávid Dóra, a Meta korábbi jogtanácsosa, a Tisza Párt EP-képviselője, éppen úgy, ahogy az Orbán-kormány is, megtagadta a segítséget, hogy a Facebookon nem tudok neki válaszolni. Álljon elém, vitázzon velem nyilvánosan, ahogy még tavaly megígérte! Amikor ugyanis elmentem a dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából, ameddig nem építettek neki egy emelvényt, majd rámküldte a testőrei főnökét, végül rendőröket, karhatalmat uszított rám. Péter, légy férfi, állj elém! Kérem, hogy addig is, ezt az X-válaszomat másolja be mindenki Magyar Péternek a Facebookon hozzászólás formájában, és ossza meg, terjessze mindenhol, hadd jusson el hozzá is

– zárta a posztot.

The post Toroczkai László: Amikor elmentem Magyar Péter dorogi fórumára, fél óráig nem mert kiszállni a kocsijából first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest