Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól

Török Gábor tanulságosnak tartja az eddigi aláírásgyűjtést. A politikai elemző szerint ugyan van még idő, de, miközben a Fidesz és a Tisza Párt összes jelöltje a kampány első napján leadta a szükséges ajánlásokat,

a többi párt egyelőre alig halad. Legjobban a Mi Hazánk áll: 106-ból 19 jelöltjük végzett a gyűjtéssel.

Török Gábor nem tudja, ez kinek mekkora meglepetés, de a Demokratikus Koalíció még Budapesten sem jeleskedik, egyelőre az egész országban csak 4 jelöltje adta be az ajánlásokat. A többieknek egyelőre se híre, se hamva.

Sok minden történhet még ebben a két hétben, sok helyről érkezhet segítség, de az talán már most látszik, most érzékelhető, hogy a Fideszen és a Tiszán túl a többi pártnak a 71 darab sikeres jelöltállítás is nehéz küszöbnek tűnik – pedig ez csak 35.500 aláírást igényel országosan.

A politológus korábban közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy annak nem volt valójában hírértéke, hogy a Fidesz és a Tisza is pár óra alatt összegyűjtötte minden körzetben az 500 aláírást. Szerinte ilyenkor mindenki győztesnek érezheti – vagy állíthatja be – magát.

Ennek ellenére a gyűjtésnek lehetnek komoly tapasztalatai. Csak ezekről nem fognak nyilvánosan beszélni

– tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy 2022-ben is hasonló volt a helyzet. Akkor a Népszava címlapján számolt be a gyors ellenzéki ajánlásgyűjtésről, így a mostani villámrajt inkább erődemonstráció, nem a valós támogatottság pontos mérlege.

A hétvégén számháború tört ki

Szombaton a Tisza Párt és a Fidesz is bejelentette sikeres gyűjtését. „Egy óra kellett ahhoz, hogy mind a 106 választókerületben összegyűljön a minimum szükséges ötszáz aláírás” – közölte Magyar Péter, aki „igazi rendszerváltó hangulatról” beszélt. Erre reagált Orbán Viktor miniszterelnök azzal, hogy a rendszerváltó hangulat „ordas nagy kamu”.

A Nemzeti Választási Irodának (NVI) nincs adata arról, hogy egy párt hány érvényes ajánlást ad be, mivel nem kell megszámolniuk az összes leadott aláírást – hiába állítanak mást a politikusok. A tapasztalatok szerint 10–20 százalékos ráhagyással dolgoznak a pártok, 600–700 aláírást kell leadni a sikeres jelöltállításhoz.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője a 24.hu-nak azt mondta: a választási sikerhez minden napot, minden órát meg kell nyerni, minden percben azt kell éreztetni a választókkal, hogy mi vagyunk a jobbak, mi tudunk nyerni, mi vagyunk a kormányképesek, és ezeket az üzeneteket folyamatosan sulykolni kell. Ő szintén úgy vélte: a kis pártoknál érdekes lesz az, hogy mikor adják le az ajánlásokat, mely szervezeteknek lesz egyáltalán országos listája.

The post Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest