Török Gábor hosszú posztban írta meg, hogy mit gondol a Kollár-ügyről.
Mint az ismert, Kollár Kinga, a Tisza EP-képviselője azt mondta Brüsszelben, hogy a Magyarország elleni jogállamisági eljárás hatásosnak bizonyult, mivel 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek. Szavai szerint az állam így nem tud költeni az infrastruktúrára, nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani. Megemlítette, hogy a helyreállítási alap forrásaiból ötven kórházat lehetett volna felújítani, és nem jut pénz a tragikus állapotú vasút fejlesztésére sem – vagyis az uniós döntés komoly hatást gyakorol a magyarok mindennapjaira. Majd úgy fogalmazott: „A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.”
Az ellenzéki politikus szavai miatt napok óta tiltakozik a kormányoldal, már Orbán Viktor is kitért rá, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez hasonlította. A kormánypárt szombaton a kijelentés ellen tüntetett is a Millenárison.
Török Gábor szerint a Kollár-ügy “természetesen kellemetlen a Tiszának, ennek az ellenkezőjét állítani pont olyan csak politikailag értelmezhető megszólalás, mintha arról beszélnénk a nyilvánosságban, hogy a miniszterelnöki poloskázás (abban a formában) mennyi hasznot hozott a Fidesznek.” Ugyanakkor azt is írja az elemző, hogy ahhoz, „hogy egy ilyen, egy megszólalást középpontba állító kampány igazán ütős legyen pár minimum feltételnek biztosan meg kell felelnie: (1) fontos vezető szerepeljen benne, (2) a mondandó vagy a cselekedet nagyon kellemetlen és nagyon egyértelmű legyen, lehetőleg illeszkedjen a már korábban is épített narratívába, valamint (3) az érintett politikai oldal ne legyen képes saját tábora számára sikeresen keretezni a támadást.” Hozzátette:
Itt bizony egyik sem áll igazán meg.
Török szerint nagyon „ritkán fordul elő, hogy egy, az ellenfelek által felkapott megszólalás gyors, közvetlen hatást váltson ki. Még a sokat emlegetett őszödi beszéd sem volt erre képes, bár Torgyán József 1995-ös féregirtós szónoklata mellett talán az volt ehhez a legközelebb az elmúlt 35 évben. Sok kutatásból és még több tapasztalatból tudjuk, hogy a magyar közélet mára nagyon erősen polarizálttá vált: ebben a rendszerben nagyon csekély esélye van annak, hogy a saját tábor bármit hibának tartson, és különösen, hogy emiatt gyorsan dezertáljon is.”
Az elemző feltette a kérdést: akkor miért viszi mégis ekkora erővel ezt a kampányt a Fidesz? A válasz így hangzik: a saját szempontjából teljesen logikus módon: mert most nincs más.
Egy évvel a választások előtt nagyon nehéz helyzetben van a kormányoldal: eddig semmilyen korábban sikeres megoldás nem volt hatékony a Tisza ellen, a közvélemény-kutatások (egy része) tavasszal az ellenzéki párt további erősödését mutatja, ráadásul Magyar Péter nap nap után demonstrálja, hogy az országot járva mindenhol tömegek kíváncsiak rá. A Fidesz számára a tét ebben az időszakban így nem az, hogy meg tudja-e bontani a Tisza táborát, hanem az, hogy képes-e megakadályozni a dominók végleges eldőlését, azaz az ellenzéki párt még további erősödését és egy kritikus méret, tömeg elérését.
The post Török Gábor leírta, miért nem tűnik atombombának a Fidesz kezében a Kollár-ügy first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu