Ahogy várható volt, az új államfő jelölése az első olyan bejelentése Magyar Péternek, amely – ahogy ez a kommentekben is látható – a saját táborát is megosztja
– írta a miniszterelnök vasárnap esti bejelentése után Török Gábor.
Az elemző szerint vannak erős érvek Polgár Judit személye mellette, mégpedig leginkább az, hogy a politikán – és így a pártok világán – kívülről érkezik, nem valakinek az embere.
Török azonban hozzátette, hogy „ez az outsider jelleg” lehet akár a legnagyobb hátránya is: ma még nehezen képzelhető el, hogyan fog valaki, akinek semmilyen politikai előélete, ismert véleménye nincs, őrködni az államszervezet demokratikus működése felett, hogyan lesz majd érdemi ellensúly, fék, korlát.
Az igazi kihívás tehát ez lesz a jelölt számára, bizonyítani, hogy nem csak egy világszerte ismert sportoló, hanem egy felkészült, alkalmas ember lép Mádl Ferenc és Sólyom László hivatalába. Ehhez természetesen nem lesz elég sakkozni a miniszterelnökkel, bár nyilván az ilyen képek miatt is a kormány számára haszonnal kecsegtető jelölésről beszélhetünk
– fogalmazott Török.
The post Török Gábor: Polgár Judit jelölése Magyar eddigi legmegosztóbb bejelentése first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





