Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét

Török Gábor a köztársasági elnök Indexnek adott nagyinterjúját elemezte. Szerinte komoly felismerés volt Sulyok Tamás részéről, hogy az államfő nincs némaságra ítélve, elmondhatja álláspontját, érveket hozhat, emberekhez, politikusokhoz is szólhat.

Ugyanakkor a politológus számára az interjúból az derült ki, hogy Sulyok Tamás továbbra sem érti:

a köztársasági elnöki pozíció nem csupán közjogi, de politikai tartalommal is bír. Ezt mondja: »államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét. Itt nincsenek politikai célok.”

Török Gábor ugyanakkor emlékeztetett rá: a politika nem egyenlő a pártpolitikával. Politika az is, amikor valakinek van véleménye, kiáll bizonyos értékek mellett. Szerinte valójában ez

a »sólyomi örökség” és nem az, amiről Sulyok Tamás beszél.

Sulyok Tamás az interjúban egyebek mellett azzal magyarázta hallgatását a fontos ügyekben, hogy egy köztársasági elnöknek csak nagyon szélsőséges esetekben kell megszólalnia. A néhai Sólyom Lászlót idézve, hivatkozott arra, hogy az ideális államfő a „mozdulatlan köztársasági elnök”.

Kapcsolódó
Sulyok Tamás nem mond le

Az államfő egyetlen döntését sem bánta meg.

The post Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest