Török Gábor szerint lehet, hogy épp most adja a legnagyobb ajándékot a Fidesz Magyar Péternek

Bár sokak szerint most először tudott ütni Fidesz a Tiszán, amikor a „Tisza-adóról” indított erőteljes kormányzati kampányt, védekezésre kényszerítve Magyar Péteréket, Török Gábor politológus szerint mindez visszaüthet a kormánypártok számára.

Vajon jó ötlet-e egy kormánypárttól, hogy a politikai kommunikációjának középpontjába a kihívójának programját helyezi?

tette fel a költői kérdést Török, aki szerint utoljára talán Horn Gyula és az MSZP stratégiája volt ez az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni.

„Ma a Fidesz persze nagyon másképp csinálja: nem az ellenzéki ígéretek megvalósíthatóságáról beszél és azokról tervez konzultációt indítani, hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket (‹Tisza-adó›) erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára -, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – vélekedett az elemző.

„Egyrészt lehetőséget ad arra, hogy nagyobb figyelem mellett mondhassa el saját programját, másrészt indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel (és különösen azzal, hogy csodafegyverét, a konzultációt is erre használja), hogy elképzelhetőnek tartja a kormányra kerülésüket, márpedig ez minden kormányszűz pártnak az egyik legnagyobb ajándék. Nem véletlen, hogy 2014-ben (rezsicsökkentés), 2018-ban (migráció) vagy 2022-ben (háború) sem az akkori ellenzék programjára, választási ígéreteire koncentrált a Fidesz” – vezette le Török Gábor, aki szerint ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam, amikor is Horn Gyula miniszterelnök végül elvesztette a választásokat.

Kapcsolódó
Török Gábor: Vannak arra utaló jelek, hogy bizalmi válság van a királyi udvarban

„Az Orbán-rendszert maga a vezető személye működteti. Ezt egy nagyon jelentős holdudvar transzformálja, tehát a hatalmi akaratot ez viszi tovább. Orbán számára a legfontosabb kérdés az, hogy ebben a királyi udvarban, az ő tekintélye ne sérüljön meg. (…) Folyamatosan demonstrálnia kell, hogy ő jól lát a pályán, továbbra is a legokosabb hadvezére ennek a tábornak, és ő az, aki nem ostoba a kormányzáshoz. Ezért ennyire fontos Kötcse.”– fogalmazott Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában a Törökülésben, amelyben a politológus ezúttal Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel beszélgetett.

The post Török Gábor szerint lehet, hogy épp most adja a legnagyobb ajándékot a Fidesz Magyar Péternek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest